Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1963-05-02
^ —r n V, *■ ^ Ml *• ■ nézet lapjaink hasábjain nem lát szil:, ab. an :/szerkesztők munkájci mellett a pártszervezet felvilágosító tevékenysége la mutatkozik, Ezek előrebocsátásával térnénk rá, .pártszervezetünk agitá— . d'éo tevékenységének ismertetésére. Ha. fejlődésében vizsgáljuk ezt a munkánkat, megállapíthatjuk, hogy - báb elégedettek nem vagyunk, e tevékenységünk még korántsem mindig tervszerű, gyakran későn “ébredünk fel” és elkésünk egy-egy probléma tisztázásával, - mégis ál-talános fellendülésről, az alapszervezetók fokozódó figyekjéről, akr tivitásuk jelentős növekedéséről számolhatunk be. Termeszebősen mindezt nem elsősorban saját munkánknak, hanem &z országban tapasztal- . ható általános politikai fellendülésnek, az emelkedő életszínvonalnak, s a körűnkben is tapasztalható jó köz ha ngulo taalr. tulajdoníthatjuk. Mégis, ha. az igazsághoz hűek akarunk le mi, önelégültség nélkül ^ megállapíthatjuk azt is, hogy ezekben az eredmónyékben benne van az az évek óta való küzködés is, amit pártvezotőségünk az alapszervezeti vezetőségek, a propagandisták, a pártbizalmiak, párttag- és igen sok pártonkivüli aktivista folytatott. Alá kell huznunk ezt, mert olyan réteg közt folyik ez a munka, ahol dívik a " mellékes munka ”, sokszor megmosolyog ják, aki társadalmi .munkára ” feosérli " az idejét, s ezek az aktivisták önzetlenül, saját példájukat vetik szembe az anyagias szemlélettel, ha úgy tetszik, ilyen mód>n is agitálnak az agitáció mellett, az önzetlen társadalmi munka •; ellett, a párt politikája mellett, Sz a megjegyzés már utal árra, moúiyifél. nézettel, ellenállással kellett megbirkóznunk, amig magának az agitációnak a szükségességét tagságúnkkal elfogadtattuk* Pártvezotőségünk ülásósén két alkalommal is napirendre tűzte, a második ülés után az aktiva előtt tárta fel az agitációs munka problémáinak elemzését, évekig • • . \ \ még sem sok eredményt*értünk ol ezen a téren. Ennek egyik oka az -volt, hogy tagságunk többsége idegenkedett az agitáció régi forrná- • itöl, idegenkedik ma is, a kampányokban való gondolkodástól, a légből kapott agitációs feladatoktól, az uj formák, módszerek viszont csak lassan alakultak ki. Ezekben az időkben a pártpolitikai munka jórészt taggyűléseim * szorítkozott s csak egyes alapszórvezekeiméi fordult elő,hogy ogy-egy pártcsoporfértekezlet ülésére fontosabb politikai kérdést tűztek napirendre, íz egyéni agitáció teljesen spontán volt. Ez utóbbiban némi átmeneti változást hozott a legutóbbi ✓