Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1963-03-27

r n . i , ■ A pártszervezet elkészitetteaz 1963. első., félévi munkatervet, * azonban a tagság ezt nem ismeri, mert még nem került taggyűlés i elé, igy aztatározatként a taggyűlés által nincs elfogadva. A munkatervet a közeljövőben pártcsoport értekezleten fogják megtárgyalni. Ezt a módszert helytelennek tartjuk, amit a- jövő­ben feltétlenül ki kell javítani. Taggyűléseket rendszeresen havonta tartják A taggyü^ lések napirendjén a vezetőségi ültseld.és hasonlóan, termelési, gazdasági, b&~ és külpolitikai kérdések, agitáció, oktatás és más hasonló kérdések szoktak szerepelni. A jegyzőkönyvek alapján meg lehet állpitani* hogy a taggyűlések igen élénkek a párttagság aktiv,, és , bátran vetik fel hiá­nyosságokat a párt’ • , Ős a gazdasági vezetés felé. ^ Ritkán, de előfordul az is, hogy nem tartják meg a taggyűlést,igy pl. az ez évi januári taggyűlést nem tartották meg, tekintettel arra, hogy az időjárási viszonyok nem tették lehetővé a vidéki munkahelyeken dolgozó párttagok utazását. A párthatározatokat ismertetik a pártbizalmiakkal, majd azok párt­csoport értekezleteken közük a pártcsoport tagjaival és megtárgyal­jak a végrehajtás módját is. A határozatok végrehajtásának ellen­őrzése azonban már nincs ilyen szervezett formában biztosítva. A felsőbb szervek, valamint a helyi pártszerveret hatórozata&hak nyilvántartása nincs megszervezve. A határozatokat többségükben ... beépítik a pártszervezet munkatervébe. A pártszervezet titkára a nyilvántartással kapcsolatban elmondta, hogy ezt eddig azért nem tudták megcsinálni, mert á felsőbb szervek határozatait a kejfig PB-nak vissza kell küldeni és ugyancsak be kell szolgáltatni a kér. PB-nak a helyi pártszervezet összes okmányait, igy a határo­zatokból a pártszervezet részére nem marad vissza egyetlen példány sem, Ezt az indoklást nem tartjuk ' elfogadhatónak. A tag- éstagjelölt felvétel az 1962. évben - a vállalat sajátossá­gát figyelembe véve - kedvező képet mutat. 1962-ben felvettek ■ 5 tagjelöltet, és 2 tagot. A felvettek között 5 munkás és 2 alkal­mazott van. A nemek közötti arányszám már nem kedvező, a 7 felvett d Igozó között csupán egy nő dolgozó van* Az életkor s zár Int imegésal ás kedvező, mert a 7 köbül 1 dolgozó 4o éves., a többiek 22 és 28 év közötti életkornak. A felvettek között 1 KISz tag van. ■ ' n C-4" m i . :-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:-------------------------------------------------------------------------------------------------—

Next

/
Thumbnails
Contents