Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1962-02-28

r n- 5 -A hatáskör megteremtésére úgy kaptak eligazítást, hegy beszél­­gesenek az elvtársakkal, foglalkozzanak problémáikkal, ismerjék meg őket. Ugyanakkor az alapszervazeteknól nincs semmiféle nyt. a káderkópzést illetően. ügy gondolom, hogy a 248-aa számot véglegesnek tekinthetjük, mert ugyanis egy évvel ezelőtt szükitettünk. De biztos ha Molnárné elvtársnő javaslata alapján megnézzük a tervet, akkor további szűkítéseket lehetne alkalmazni. Mint pl. ha leadnánk a decentra­lizált asz-ek titkárait a Pártbizottságoknak, illetve a csúcsoknak, 7 ^ vagy a gazdasági vezetők hatáskörét illetően is lehetne szükitése­/ j két eszközölni, pl. a 35o számot, 248-ra, és akkor csak a legfon » Utosabbak maradnának hatáskörbe. Van-e még kérdése valamelyik elvtársnak. Sziklási et. a hosszú határidőre vonatkozólag nem kapott választ. Lukács et. Itt felsőbb szervekhez, illetve állami szervekhez vagyunk kötve, akiknél nagyon hosszú időt vesz igénybe a minősí­tés elkészítése, úgymondhatnánk nagyon vontatottan halad. Itt van pl. a Tanács vezető gárdája, még mindég nincs minden elv­társ mindősitve. Éppen ezért feladatunk együttesen megoldani az állami szervekkel, hogy a minősítések ne húzódjanak el ilyen sokáig, ós különben az idő is eüa?eg sürget e téren bennünket. Petrus elvtárs: A minősítésekkel kapcsolatban a KISz-nél sincsenek minősítve az elvtársak, pedig van aki mér négy éve dolgozik a KISz appa­rátusában. Helyes lenne itt is megbeszélni az elvtársakkal a minősítés kérdését, mert jó ha az le van rendezve. I Bútorgyárból Kipilla Sándor elvtársat javasolta a VB. párt­iskolára , véleménye szerint igen gyenge képességű, nem tartja megfelelőnek még 2-3 év múlva sem titk. helyettesnek. . / . 1 ^ I fa" "w

Next

/
Thumbnails
Contents