Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1962-06-06
r n-5-Az alábbiakban tájékoztatjuk a Pártbizottságot az Áruház dolgozóinak okta ásóról. 4 dolgozó technikumba jár 18 * a szakszervezet Szabad Akadémiájának hallgatója. 11 w szakmai oktatásban vesz részt. 8 dolgozó a Gazdaságpolitikai szeminárium he, Ugató ja /ez a szemináriumi forma az Áruházon belül működik/. 1 ” Marxista-leninista egyetemre jár. 12 ” Szakszorvozoti oktatásban vosz részt. A Párton kivüli dolgozók közül /4 müszakvezető 6 osztályvezetőt osztottak be politikai oktatásra. tó Hiányosságként felmerült, hogy a Pártszervezet külön elvtársat nem biz meg azzal, aki az oktatásra járó dolgozók felkészültségét, látogatottságát ellenőrizze. Na yonfeielyesen a Pártszervezet komoly feladatának tekinti az Áruházon belül dolgozó 17 I.II. és III.éves tanulókkal való foglalkozást. Ezzel a feladattal Horváth József párfctltkár elvtársat bizták meg, aki ennek a feladatának maradéktalanul eleget is tesz. 2./A Pártszervezet vezetősége, de mondhatni azt, hogy a tagsága is konkrétan résztvett az Áruház gazdasági terveinek elkészítésében. Az elkészített intézkedési tervet, illetve annak végrehajtását a Pártszervezet ellenőrzi, ezekről az egyes gazdasági vezetőket /igazgatót, Igazgató helyettest/ az egyes taggyűléseken beszámoltatja, illetve a tervek állasáról tájékoztatást kér tőlük. Az intézkedési tervekben foglalt pontok végrehajtásáról a műszakba lépés előtt a dolgozókat a Pártvezetőség a munkatervben előirt feladatoknak megfelelően rendszeresen tájékoztatja. Mint ahogy már fentebb is közöltük az Áruházon baLül ö szopialista brigád alakult 19G2.januárjában.Általában a brigádokban 6-6 dolgozó vesz részt. Az osztálybizottság versenyfölelőse rendszeresen ellenőrzi munkájukat, a brigádnapló naprakész állapotát ós azokat a feladatokat, amiket önkéntesen vállaltak /pl. beteglátogatás, kollektív szinház és mozi látogatásokat, továbbá vállalták azt is, hogy a tchnikumban járó dolgozónak az állandó délelőtti beosztást biztosítják/. ■ I I — ________