Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1962-05-09
r . o t tó „ 7,., ^ tevékenység nagyréjze csak szabad térre korlátozódhat,Emiatt a sporttevékenység csak időszakosan szervezhető. Kerületünkben felmerült már az a gondolat is,nem lenne-e célszerűbb a távoli Sportligetijén létesíthető sportpályák helyett a kerületünkben megfelelő fedott létesítményt létrehozni,amelyben eglsz éven keresztül lőhetne foglalkoztatni a sportolókat.Kerületünk adottságai mellett a teremsportokra sokkal nagyobb' lehetőségek vannak,mint a szabadtéri versenyek szervezésére. Mellette sa ól még az is,hogy a korai sötóteős az őszi és téli időszakban nombof clyásoíl ja a kihasználás lehetőségét, * 4 K sportmozgalom,ezen belül a Kilián T.M* az aktívák hálózatának bővítését igényli. Úgy az üzemi szervezeteknél,mint a körűiét! TST-nél ujabb szakbizottságok és szövetségek létrehozásával a qp ortmozgalom irányitó aktiválnak számát fokozatosan növelni kell,hogy a megnövekedett feladatoknak,és a Kilián mozgalom fokozat® megerősödésével bekapcsolódóknak az irányítása, szervezése megofflható legyen, ^ Az elkövetkezendő időszakban a mozgalom megerősítése érdekében legfontosabb feladatainknak,mint ahogy az anyagból is kitűnik,az alábbiakat tartjuk: a®/ Növelni a mozgalomba bekapcsolódók létszámát,különös tekintettel az üzémi és hivatali dolgozókra,s ezen belül Js a nő-dőlgőzókra, b./ Topább növelni n megfelelően képzett aktiva hálózatunkat, ujabb szövetség ós szakbizottságok felállításával,szélesítjük n kerületi bajnok) ágok rendszer-ét & lehetőséget biztosltunkminél több sportolónak,hogy a kerületi versenyeken ós a kerület'által rendezett egyéb versenyeken pontot szerezhessen, e./ Minden lehetőséget megragadunk,hogy a létesítmény helyzetünkön javítsunk,mert csak a sportolás feltételeinek biz-' ^ tositása esetén lesz eredményes a szervező tevékenység is, A Sportligetben építendő sportpálya,vagy fedett létositg-s méy építéséhez a'szUkséres anyagi eszközöket megpróbáljuk előteremtenie d./ Az üzemi P-írtszorvozotek,szakszervezeti bizottságok,KISZ- szervezetek segítségével a 4) őrt ve zet ők ^társadalmi munkáját’1 teljes értékű t clX’ ü -.am.ife.i íiiU. ©kaként szükséges elismer- I tetni® Csak azok az aktívák tudnak eredményesen dolgozni sportvonalon_,akik a ortmozmalom szeretető mellett a megfelelő lehetőségeknek Is a birtokában vannak* A TST* elnöksége kéri a kerületi pártbizottság segíts égét ,hogy a kitűzött feladatokát a maga eszközeivel és -lehetőségeivel segítsen megvalósítani,;, N Budapest,1962,. május 2? Juhász László's.k, TST.elnök. 1_________________ ____________________H !»•