Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1959-03-17
r ... n a felvétellel kapcsolatban a felsőbb szervek felé. A vezetőség munkát érv alapján dolgozik, melynek végrehajtását menet közben ellenőrzi. Ahol hibát találunk a végrehajtásban megvizsgáljuk es segitséget nyújtunk.A vezetőség kéthavonként ülésezik, szükség eseten közben is. Taggyűlést negyedévenként tartunk, amelyeken rendszerint a P.B. is képviselteti magát, ügy a vezetőségi ülésekről, mint a taggyűlése ről jegyzőkönyv készül, melyet megküldünk illetékes szerveknek. Helyes volna, ha ebből a jövőben a PB részére is küldenénk egy példányt. így az elvtársak megkapják a szükséges tájékoztatást és hathatósabb segítséget tudnak nyújtani. Csütörtökönként a vezetőség két-két tagja tart ügyeletet , felváltva. Sürgős esetben, ha az ügy a tagság túlnyomó többségét érinti, rendkívüli taggyűlést hívunk össze. A taggyűléseken politikai tájékoztatást is adunk az elvtársaknak. Febr. 12.-én a xXI.kongresszusról, és a mezőgazdaság sscialista átszervezéééről volt szó. A taggyűlés egyetértett a vezetőség azon javaslatával, hogy szervezetünk patronáljon egy köaili községet, erre az FM Rácalmás községet jelölte ki. A jövő héten vesszük fel a kapcsolatot a Rácalmási PB-vel is. Feladatunknak tartjuk a PB célkitűzéseinek, feladatainak segítését és végrehajtását, népszerűsítsük a párt és kormány rendeletéit, segítsünk az ifjúság szocialista és igaz hazafiasság szellemében való nevelésében. Feladatunknak tartjuk a különböző szervezetekkel való állandó és jó ^ kapcsolat kiépítését. Ebben a múlt évben értünk el eredményfeket, de még van tennivalónk, A párttag való kapcsolatunk a lehető legjobb, ez megmutatközika bban is, hogy állandó tájékoztatást kapunk minden dologról, amiről az alapszervi titkárok tájékozatva vannak. Az elmúlt évben élménybeszámolót november 7#~ről 14 helyen, a 4oávforduló alkalmából üzemekben, társadalmi szerveknél 55 alkalommal, a Kisznél, vagy úttörő szövetségnél 17-szer, november 7.-át megelőzően 8 esetbe tartottunk előadást vagy élmény beszámolót. Ebből általános ós felsőisko— Iákban, valamint ipari tanuló iskolákban 25 esetben.A megejelentek szama 6-7 ezerre becsülhető. Ha megnézzük, hogy pontos adatokat az egyes elvtársak nem közöltek, még több is. , _ . Az ifjúsággal való foglalkozássorán tapasztaltuk, hogy érdeklik okét azok a harcok es az elmúlt évek egyes epizódjai, amit az elvtársak , a veteránok a kizsákmányolókkal szembeni életről mesélnek.Véleményem szerint helyes ezekre az áldozatokkal járó harcokra emlékeztetni a mi ifjúságunkat hogy lássák mindazt, amit a népi hatalomtól kapnak .Tapasztaltuk azt is, bár csak szórványosan, hogy egyes fiatalok tamáskodva hallgatják, bar ennej hangot nem adnak, de arc játékukból ez kitünik.Ez arra kötelez bennünket, ^ hogy a fiatalokkal még többet foglalkozzunk, hogy ennek a néhánynak a felfogását is megváltoztassuk, A különböző társadalmi szervekkel való kapcsolatunk: Kisz szervezettel 14 elvtárs, a Hazafias Népfronttal 6, az Úttörőkkel 6, az MHS-sel 2, am Népi Ellán őr zéssel 3. a Vöröskereszttel 1 elvtérs tart állandó kapcsola - tót. Ez nem kielégítő, ezt még fokozni kívánjuk. Az elmúlt év december 13.-án a Partizánszöv. összes helyiségében a munkásőrséggel közösen jól sikerült rendezvényt tartottunk.Ez a bajtársi találkozó alkalmas volt arra, hogy kellemes szórakozás mellett az emberek közel kerüljenek egymáshoz. Volt egy másik rendezvényünk, a Vl.ker,partizánokkal együtt.Ezen az úttörő együttes adott műsort, utana órakon keresztül elbeszélgettünk az uttörőkkel.Érdékes volt megfigyeld» hogy a fiatal ut- 1 törők azok felé az elvtársak felé fordultak nagyobb figyelemmel, akinek kabátján minél több kitüntetést láttak.A szövetség is felhívta a figyelmünket, hogy a kitüntetéseinket ilyen alkalmakkor tegyük fel# Szervezetünk a választási munkából is derekasan kivette a részét. Ezt megelőzően egyéni beszélgetést folytattunk a tagsággal, hogy kiderítsük, ki mennyire van leterhelve, és milyen társadalmi munkát képes még végezni. t 40 L-- ---- -J