Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1957-08-21
r-— -r4f M I ■- 3 - . • Fanczal elvtárs. Kell szólni valóban Péntek elvtárs által felvetettről, mert pl. az egyes körzet leállította a beállított tanácstagi beszámolót, mert nekik nem felelt meg, úgy hogy Péter elvtárs segítségét kellett kérni ez ügyben. Hogy mi a politikai célkitüzése/igaz/ úgy érzi hogy agitál a párt mellett, iserteti pártunk és kormányunk programját. Már a beszédvázlatot is politikusán állították össze. Lukács elvtárs. ^ ' Az ágit. prop.-al e kapcsolatban történtek megbeszélések a körzeti munkát illetően, s a tanáccsal ugyancsak. Az üzemekkel kapcsolatban volt már szó, hogy bevonjuk őket az előkészítő munkába, s ezzel kapcsolatban már kaptunk is jelzéseket.Igaz elvtárs. Foglalkozik a tanács kommunista frakciójának a munkájával* Elmondja, hogy a frakció beszólt, a körzeti elvtársakkal, támaszkodik segítségükre. Felhívja a figyelmet, hogy azokra a területekre nagyobb aulyt kell helyezni ahol a tanácstagok elmentek, vagy lemondtak, s már most kell készülni a választásra, szerepeltetni kell a■jelölteket, hogy megismerjék őket. József elvtárs. Foglalkozik azzal, hogy helye* volna ha ezekután a tanácstagi beszámolók utón tiltakozó levelet kttldenének az ENSZ 5 bizottság ülésével kapcsolatban, s ezt úgy irányítani, hogy a dolgozók, a lakók legye- • nek a kezdeményezőek. * Fariczal elvtárs. A programszerinti lemaradás fólre-értés lehet, mert tudtával eddig nincs. ... József elvtrs által felvetettek, hogy küldjenek tiltakozó tavira-ORSZÁGOS l.í vÉM í L— _J