Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1957-09-17
F“ I A 'pártvezetéség munkaterv szerint az elkövetkezendő időben • tárgyalja r váll lat pénzügyi helyzetét, .a gépészeti főosztály munkaiját és megvitat ja a vállalat IV. negyedévi torvot, valamint aú ezzel kapcsolatos feladatokat. A beszámolt; tások Írásban és szóban történnek, hogy c vezetőség togjei annak tartalmát előre át tanulmány ózhassák, hogy éldombon hozhassanak határozatokat. Az eddigiok alapján elmondhatjuk, hogy a pártvezetőség határozatai a gazdasági munkával kapcsolatban helytálltak és azok helyessége a munka során bebizonyosodott. Mint már fentebb említettük r pártszervezet vezetősége a termelés pártellenőrzését nemcsak felülről, ha.noia alulról ^ ia kívánja gyakorolni. L helyes gazdasági munka kialakításában a munkástanács már össz.tételénél fogva is akadályt képezett ás ezért a vállalat kormánybiztosa a pártszervezet egyetértésével, valamint a Minisztérium jóváhagyásával a munkástanács működését megszüntette. . A pártszervezet kezdeményezésére most egy úgy név cz .tt G.: adásági Tanács alakult, ahol a kommunisták és a bcceülcyx, tee párt önki vüli dolgozók megvitatják a. válla Irt gazdasági munkáját és a munkaterületen felmerülő problémákat, & vállalatvezetősóg, valamint a párt ós szakszervezet felé javaslatokat tesznek a vállal t gazdasági munkájának megvalósításával kapcsolatban. Reméljük, hogy ez a módszer elő fogja segíteni vállalatunk jobb munkáját, ezen keresztül el tudjuk érni, hogy-nőhet a. könnyűipari üzemek tördelése ós így fokozottabban ki tudjuk elégíteni dolgozóink igényeit. A tormeléc pártellenőrzésének kérdéseihez tartozik az a munka is melyet az előbbiekben már a. párt csoport ok munkájával kapcsol tosan elmondtunk. Nagy súlyt helyez pác tszervezetünk rrr:, hogy dől- 1 gőzéin!: jav. „let 'it, észrevételeit, Ve.gy sérelmeit m.:gvizsgá.lv. s hibák, t kijavítva ... helyes munkamorált kijavítsuk, az úgy nevezett aprónunk . területén azonban még nagyon sok javítani 0RS7.Á fJÓS LÉVÉLTÁ f® I há I L-^ —