Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1985-06-18

r i- 3 -15-20 fő esetében, közelebbről megismerkedve velük, mi láttuk úgy, hogy a tanácstagi tevékenységre nem képes. Ezek az arányok bizalomról tanúskodnak, a közéletbe vetett hitről, a közössé­gért vállalt munka iránti felelősségről és tenniakarásról. KUlönösen kedvezőek a benyomások a fiatalokról. Mintegy 75 fő 30 év alattit kérdeztünk meg, több mint 50 #-uk vállalta a tanácstagi munkát is, néhány esetben kellett meggyőzést vé­geznünk. Azok a fiatalok is, akik most nem vállalkoztak köz­életi, tanácstagi munkára, úgy nyilatkoztak, hogy a jelenlegi élethelyzetük, elfoglaltságuk nem teszik lehetővé, hogy vál­lalásukat teljesítsék, felelőtlenül Ígérni pedig nem akarnak*- A személyi előkészítés fontos állomása volt a párbaállitás, A legnagyobb tanakodásra ez adott okot, különböző alternatí­vák merültek fel. A legdöntőbb szempontnak azt tartottuk,hogy bármelyik jelöltet is választják meg, a tanácstestület működő­képes legyen. így ténylegesen választás elé állítottuk az ál­lampolgárokat, ennek a jelölőgyüléseken hangot j.s adtak, ami­kor úgy fogalmaztak: "Mindkettőt szivesen megválasztanánk." Nagyon ügyeltünk arra, hogy aránytalanságok ne legyenek, le­hetőleg fiatal mellé ne tegyünk nyugdíjast, fizikái dolgozó mellé értelmiségit, vagy vezetőt, hogy nő mellett lehetőleg ne férfi legyen, párttag mellé párttagot állítsunk.- A jelenlegi 90 fős tanácstestület tagjainak többsége újra vál­lalta a jelöltséget. Eontoő feladatunknak tartottuk, hogy a leköszönő tanácstagokkal külön, még egyszer Bzót váltsunk. Kivétel nélkül mind a 40 jelölésre nem tervezett tanácstagot meghívtuk /2 fő elzárkózott, közöljék, hogy Írásban beadták lemondásukat, erről nem kívánnak már beszélni/. Ezeken a be­szélgetéseken a tanácstag eddigi munkájának méltatása mellett aktiv közreműködést is kértünk. A jelölőgyülésekre meghívtuk őket, elmondtuk, hogy kiket kívánunk javaslatba hozni és kér­tük támogatásukat. A körzeti népfrontbizottságokkal megbe­széltük, hogy a leköszönő tanácstagokat meghívják, a nyilvá­nosság előtt, egy szál virág kíséretében, megköszönik eddigi, közösségért végzett munkájukat. A körzetek többsége ''ehhez a ■ — , j

Next

/
Thumbnails
Contents