Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1985-02-06
A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusára készülve, Erzsébetvárosban is széles körű társadalmi vita bontakozott ki a Központi Bizottság kongresszusi irányelvei nyomán. A pártszervezetek fórumain - pártcsoport értekezleteken, taggyűléseken és küldöttértekezleteken a társadalmi és tömegszervezetek testületi ülésein kommunisták és pártonkivüliek mondták el véleményüket, s tettek konstruktív, felelősségteljes javaslatokat. A nyilt, őszinte vitákban egyértelműen megfogalmazódott, hogy a párttagság, a kerület lakossága és dolgozó társadalma egyetért pártunk fő politikai irányvonalával, továbbra is kész annak megvalósitásán munkálkodni. Kedvező fogadtatásra talált a párt munkastílusa, módszereinek demokratizmusa, melynek az i irányelvek vitája is meggyőző bizonyitéka, s egyúttal a politika alakításáért és végrehajtásáért érzett felelősség ösztönzője, A pártszervezetek véleménye megegyezik abban, hogy az irányelvek átfogó és reális képet vázolnak fel, választ adnak a társadalmi fejlődés legfontosabb kérdéseire, s megjelölik a gazdasági, politikai, kulturális, tudományos élet soron lévő feladatait. Teljes nézetazonosság alakult ki abban, hogy a XII. I kongresszus óta eltelt öt év - a nehézségek ellenére is - az 1 rívríV..' ország gyarapodásának korszaka volt, amelyet egyesek talán nem becsülnek kellőképpen, pedig a párttagság egységes véleménye szerint politikánk nagy érdeme, hogy az ország elkerülte a súlyosabb megrázkódtatásokat. f/G/G A viták részvevői egyetértésük és cselekvő támogatásuk kifejezése mellett elképzeléseiknek, javaslataiknak és kritikai megjegyzéseiknek is hangot adtak. Ezek az irányelvek további I íJ/L § r n- 1 - . I