Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1983-09-20
A munkaversenyvállalások a vállalatok többségénél a vállalati tervekre és azok fö céljaira épülnek. A vállalati feladatok között igy a munkaversenyben, a brigádok vállalásaiban is egyre gyakoribbá vált, illetve hangsúlyt kapott az exportképesség növelése, a termeles és értékesítés összhangjának javítása, a termékszerkezet korszerűsítése, a minőség, a hatékonyság, az anyag- és energiatakarékosság. A kerület vállalatainál, szövetkezeteinél a dolgozók 60 %-a vesz részt a munkaversenyben, 3670 szocialista brigád segíti a célkitűzések megvalósítását. A szocialista brigádvezetők országos tanácskozásának tapasztalatait is felhasználva fokozottabban kell segíteni a munkaverseny rugalmas, a változó feltételekhez való alkalmazkodását, azt hogy egyre inkább munkahelyi mozgalommá váljon. összefoglalva a féléves gazdálkodás alapján általános tapasztalatként fogalmazható meg, hogy a vállalatok, szövetkezetek tevékenységében, eredményességében erőteljesebb differenciálódás mutatkozik. A jövedelmezőség javítását, a költség növekedések kompenzálását nem tudták elérni a vállalatok. Az exporttervek időarányos teljesítése javult, de komoly gondok vannak a két legnagyobb volumenű exportőr, nem rubel viszonylatu kivitelének éves teljesítésével. A vállalati belső érdekeltségi rendszer korszerűsítése mindenhol napirenden van, de igazán tartalmi előrelépés nem tapasztalható. A gazdálkodó egységek jelentős részénél a rendelkezésre álló anyagi eszközök nem segítik kellő eredményességgel a vállalatok, szövetkezetek előtt álló súlyponti feladatok megvalósítását. Ezzel együtt a bérfejlesztések végrehajtásának fegyelmezettsége mellett egyre inkább tapasztalható a bérfejlesztések és a vállalati teljesítmények javuló összhangja. A pártszervezetek aktiv gazdaságpolitikai tevékenységet folytattak a legfontosabb, súlyponti és aktuális kérdésekben. Rendszeresen foglalkoztak a termeléssel, tervek megvalósításával, a bérfejlesztéssel, a beruházásokkal, a készletgazdálkodással és az exportteljesitéssel, valamint beszámoltatták a vállalati össztevékenységet leginkább befolyásoló szakterületek vezetőit. A pártszervezetek mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottságok, munkacsoportok többségében folyamatosan dolgoznak. 1 Xt -_] wr—TL..______________________________________________________________________---r “i- 9 -