Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1981-01-07
- M -Előfordul az is, hogy olyan kérdésekben várnak tájékoztatást, vagy választ a felsőbb szervektől, amit helyben kell legjobban ismerni. Kerületünkben 11,^55 kommunista ól és dolgozik. Ez önmagában is jelentős nagy erő. A párttagság, a pártszervezetek a társadalom életének minden szférájában jelen vannak. Szervezettségünk a kerület nagy- és középüzemekben 12,15 %. A szolgáltatás, a kereskedelem ős vendéglátás területén lévő 7-9 %-os szervezettségünk pedig még mindig alacsony. A párt szervezeti erősítésének fontos területe a párttagfelvételi munka. Erre is vannak - a XII. kongresszus által megerősített - ha! tározataink. Az abban foglaltak minden kommunistára kötelezőek, és végre kall hajtani. Néha úgy tűnik azonban, hogy egyesek mereven szembeállítják a tagfelvételi munkáké két lényeges követelményét. Egyrészről alapvető valóban az, hogy az alkalmas embereket ve■ gyük fel a pártba, másrészről azonban nem szabad megfeledkezni arról,' hogy a párt £2________________________________ L _J