Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1981-09-23
üzleteinek számát. A tapasztalatok sok tekintetben kedvezőek. A Jövőben vizsgáljuk sz üzemi vendéglátás ós a virágkoreskodelem területén is ez uj kereskedelmi forrnék bevezetésének lehetőségét. A FÜSZÉRT pártszervezete eredménnyel szorgalmazta a kereskedők áruházának beindítását, mely az uj üzemeltetési formára vállalkozó, gyorsan, koncentráltan, árkedvezményekkel is ösztönzött kiszolgálását segiti. Az AMFORA pártvezetőságe is kezdeményezi és segíti a rugalmasabb vállalatirányítási rendszer kialakítását. Pártszervezeteink nagy figyelemmel igyekeztek foglalkozni a munka szerinti elosztással. Az erre vonatkozó főhatósági intézkedések végrehajtását igyekeztek segíteni. Például a kereskedelemben ösztönözték, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, mely szerint a rendelkezésre álló bér 10-30 %-át fel lehet használni megfelelő differenciálásra aszerint, hogy ki, milyen mértékig járult hozzá a bolt forgalmának növeléséhez. Ez oz összeg a boltvezető rendelkezésére áll. Egyes helyeken o 10 % felhasználás© körül ' mozognak, de gyakori, hogy ezt az összeget a bolt- | vezető nem differenciáltan használja fel, hanem arányosan elosztva a bolt dolgozói között. A munkaerőhiányra való tekintettel ugyanis nem vállalja, hogy megsértődjenek egyesek, esetleg kilépjenek, •L _j — 66 —