Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1981-09-23
| egy arra alkalmas épületben felújítással alakítjuk ki. Oelen pillanatban a legnagyobb gondunk, hogy a bölcsődei helyzet feszültségét alapvetően enyhitoni nem tudjuk. A legjobb esetbon lakások átalakításával mintegy 80 férőhelyes bővítést igyekszünk megvalósítani. A kerületben jó hagyományai vannak a társadalmi összefogásnak. Elfogadtuk a VI* ötéves tervre vonatkozó társadalmi programot, s a vállalatok, szövetkezetek részvételét egyeztettük. Évente mintegy 3 millió Ft vállalati ós 3 millió Ft lakossági társadalmi munkára számíthatunk. Ezen túlmenően a kerület gazdálkodó szervei több, mint 30 millió Fttal segítik fejlesztési célkitűzéseink megvalósulását. f A lakossági Javitó, szolgáltató tevékenység ellátása érdekében a kisiparosok számát növelni szeretnénk több szakmában is. Növekedést eddig nem sikerült * elérni, még úgy sem, hogy uj formák bevezetésével is kísérleteitek. Ennek oka főként az, hogy csak idősebbek vállalkoznak, másrészt nincsenek uj helyiségek, ahol a telephelyet biztosítani lehetne. A nyugdíj, illetve munkaviszony mellett működő kisiparosok száma évröl-óvre emelkedik. Ez általában nem jelenti azt, hogy létszámuk összességében nő. | sz*__ • ! 63 I . _____-_____