Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1981-09-23
megküzdeni. Szómontartják ezeket munkaterveikben, szerepeltetik és visszatérnek az egyes kérdésekre. Az elmúlt időszakban különös figyelmet fordítottak a vállalatok VI. ötéves tervének elkészítésére, E nora könnyű munkafolyamatokban pártszervezeteink jöl együttműködtek a gazdasági vezetéssel, megfelelően összehangolták a szakszervezet, a KISZ tevékenységét. A tervek kidolgozásának során egyes különösen fontos témaköröket /mint a vállalati ármunka, a beruházások helyzete/ külön kiemelve vizsgálják. Állásfoglalásuk alapján fórumokon elhangzott hasznosítható javaslatokat a gazdasági vezetés beépítette a tervekbe. A FÜSZÉRT-nól fiatal szakemberek által kidolgozott önálló tervkoncepció készült, melyet hasznosítottak. Az összmunka eredményeként a vállalatok középtávú tervei a felügyelő szervek által reálisnak minősített feladatokat fogalmaznak meg. A terv-fojezetek összehangoltak, a szociálpolitikai teendőket helyesen rangsorolják. Mindezek ellenére azt kell mondani, hogy a tervekben néhány, éppen a mai nehezebb viszonyok ^ között különösen fontos, kulcsfontosságú, korszerű követelményt nem sikerült érvényesíteni. Ilyenek az intenzív kereskedelmi módszerek alkalmazása. a piaci viszonyokhoz jobban igazodó rugalmas árpolitika, a kereskedelmi vállalatok 47 í L. ~ 3