Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1979-03-27
r n 4. Vállalati irányítás színvonalának, a tervezési munka hatékonyságának és a vállalat belső szervezettségének javítása- belső erők részvételével vizsgálatot végzünk a vállalati munka veszteség-forrásainak feltárására és kiküszöbölésére,- az ÉVM Műszaki Tervezési Főosztálya VI. ötéves tervi koncepciójából adódó vállalati feladatok meghatározására munkatervet készítünk,- a tervezéstechnológia fejlesztése, az élőmunka megtakarítása, valamint a műszaki szinvonal emelése érdekében növeljük a központi dokumentálásba bevont épületek számát, növeljük a számítástechnikai programtárat és feltárást készítünk a reálisan számba jöhető tervezői munkák gépesítéséről,- felülvizsgáljuk és szükség szerint módosítjuk a vállalati tervdokumentációk rendjét azzal a céllal, hogy a tervek koncepciójának megfogalmazásakor annak gazdasági, városképi hatásait felmérve, már a tervezés korai szakaszában közelíthessünk az optimális megoldáshoz. 5. A VI. ötéves tervi feladatok elvégzésére való felkészülés- elkészítjük a vállalat VI. ötéves tervi feladatainak prognózisát, ebből levezetve több alternatívában megvizsgáljuk a szervezeti, személyi és egyéb tennivalókat. Kiemelten vizsgáljuk: a/ a lakótelepek számának és az altervezői kooperáció hatékonyságának érdekében generáltervezésünket, b/ várostervezői tevékenységünket, cl fejlesztési, kutatási feladatok fogadásának feltételeit. II. PÁRT ÉS TÁRSADALMI SZERVEZETEK POLITIKAI FELADATAI 1. Lakótelepek ütemes és jóminőségű tervellátásának biztosítására a pártcsoportok - évente két alkalommal - kérjenek tájékoztatást az irodák vezetőitől a határidők betartásáról, a dokumentációk műszaki színvonalának és gazdaságosságának alakulásáról, az anyag- és energiatakarékosság terén elért eredményekről és kezdeményezésekről, a beruházó és kivitelező vállalatokkal való érdemi együttműködésről. A vállalat egészére vonatkozóan a pártvezetőség a feladatokról összefoglaló értékelést kér a vállalat igazgatójától, amit szükség esetén taggyűlésen is megtárgyalunk. Ezt összekapcsoljuk a vállalat gazdasági munkáját értékelő féléves és évvégi vállalati beszámoltatással. 2. Gazdaság-politikai agitációvnl segítjük a munkaidő jobb kihasználását, a munkafegyelem erősítését, az anyag- és energiatakarékosság fokozását, tőkés importanyagok betervezésének csökkentését. 3. A szocialista munkaverseny eredményességének fokozására — a szakszervezetben dolgozó kommunisták részvételével — a felajánlások tartalmát KB határozatok szellemében fogalmazzák meg a brigádok. Az értékelésnél döntő legyen a kimutatható konkrét anyag- és energiamegtakarítás, szerződéses fegyelem be, tartása, kivitelező, beruházó vállalatok szocialista brigádjaival történő együttműködés. A fentiek elősegítése érdekében - évente két alkalommal — a szakszervezetben dolgozó kommunistákkal aktíva megbeszélést tartunk. L. _j