Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1979-09-04
A tanulók KISZ-szervezeti hovatartozása a KISZ KB határozata értelmében attól függ, hol tudnak számukra kedvezőbb feltételeket biztosítani. A tárgyi feltételek mellett ebben itt a tartalmi munka szinvonala a döntő. A gyerekek megfogalmazasa szerint: "ahol törődnek velünk, ott vagyunk KISZ tagok." Az iskolaközösség megteremtésének érdeke is az intézeti KISZ- szervezet nevelőmunkája hatékonyságának növelését kivánja meg. Óriási szerepük van e munkában a pedagógus KlSZ-szervezeteknek, amelyek igen jé összekötői, segítői lehetnek a tanulók és a pedagógusközösség munkájának. A 14. és a 15. sz. intézet pedagógus KISZ—alapszervezetei máris szép eredményeket értek el, /mindkét alapszervezet KISZ KB Dicsérő Oklevél kitüntetést is kapott/ azonban pontos helyüket kettős helyzetükben /pedagógusok és egyenrangú KISZ-tagok/ még nekik sem sikerült megtalálniuk az iskolai szervekben. Kerületi szakmunkásképzőink pedagóguskollektivái igen sokat segítenek a KISZ-szervezetek munkájában. Ennek bizonyítékai többek között a "Kiváló KISZ-szervezet" kitüntető cimek, a különböző szakmai, politikai, kulturális és sportvetélkedőkön és - versenyeken elért szép helyezések, színes klubprogramok, stb. Azt is tapasztaltuk azonban, hogy tanári-oktatói segítség nélkül teljesen megbénul a KISZ-élet. A tanulók önállóságra nevelése az egyik legnehezebb pedagógiai feladat. U A világnézeti nevelés szervezett keretei a KISZ politikai képzési rendszerében biztosítottak. • a/ A leendő KISZ-tagokat a Kilián körökbe iskolázzák be, ahol az ifjúsági mozgalom legfontosabb eseményeivel, követelményeivel ismerkednek meg a leendő KESZ-tagok. A körvezetőket a legfiatalabb pedagógusok vagy az érettségizett tanulók közül kéri fel a KISZ-szervezet. , OAT : — — _ _..._._ _.......... J r n- 13 -