Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1975-07-18

n> ^ im A vállalatok másik csoportja a kidolgozás előkészítő szaka­szában változatos formákban /műszaki aktívák; s*oc, brigád­értekezletek; külön aktívák; munkaértekezletek; Írásbeli felhívás minden dolgozóhoz stb./ a szakterületek javaslatai­nak elkészítéséhez a kollektívák széles rétegeinek, illetve képviselőinek bevonására törekedett. A vállalati szintű ter­veket, ill. tervjavaslatokat már e fórumokon elhangzott ja­vaslatok, vélemények figyelembevételével állították össze A két módszer közötti különbség a tervek tartalmában érzé­kelhető. Konkrétabb , gyorsabban megvalósítható intézkedé­seket irányoznak elő azok a tervek, amelyeknek előkészítése - hatékony formák között - a kollektíva szélesebb rétegeinek bevonásával történt. Pártalapszervezeteink minden vállalatnál aktivan resztvettek a tervek kidolgozásában. Tapasztalataink arra utalnak, hogy a kollektívák fokozottabb mozgósítása a vizsgált vállale/k egyrészénél igényelné pl a teljesítések I. félévi értékelésénél - megfelelő fórumok alkalmazásával - a tervek kiegészítésének, felülvizsgálatá­nak kezdeményezését. 2./ Az ágazati utasítások, irányelvek érvényesítése Az ágazati utasítások, irányelvek meghatározták a megtaka­rítások főbb irányait, és olyan követelményeket támasztottak, t hogy a vállalatok adottságaiknak megfelelően tárják fel ónk­rét lehetőségeiket ésezek kihasználásának eszközeit és mód­szereit. A megtakarítások irányait vizsgálva a vállalati tervek az uta­sításoknak, ilLirányelveknek megfelelnek. A vállalatok je­lentős hányada a feladatok meghatározásánál túl is ment az • irányelvekben, utasításokban foglalt célkitűzések körén. Sok kívánni valót hagy viszont maga után a feladatok konkré­­tizálása; a végrehajtás eszközeinek, módszereinek meghatározá­sa. A tervek egyrésze sem naturális egységekben, sem Ft-ban nem tartalmazza az elérendő megtakarításokat még olyan feladatok­-----------------------------------------Y--------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents