Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1973-09-05
Komoróczki elv túr snő: Budape st cen— tenariunnma k megán.:, e pl sere az előkészítő munka több mint egy éve folyik. Ekkor készült egy kerületi program, mely egyben a társadalmi szervek programja is. Ezt at Írásos anyagot, amely 23 oldal, nem küldték ki. a PB tagoknak, mivel ^ időközben változások voltak. Ezt a beszámolót kéri úgy elfogadni, mint munkaközben.i tájékoztatás. A feladató!;: végferóhajtása ez év végéig tartanak. A Főv.Tanács, a Bp. Hazafias Népfront által megadott feladatokhoz kapcsolódik kerületünk is, figyelembe véve természetesen a kerület sajátosságait. líangstílyt kapott a kerület munkásmozgalma, a lakosság társadalmi aktivitásának erosióese, Komoróczki elvtársnő -ezután részletesen ismerteti a program pontjait. Deák elvtársi!ő; Kéri az elvtársak hozzászólását, észrevételeit. Aibner elvtárs : A jelentés kiegészítéseképpen elmondja a helyi politikai kérdéseket. Az óvodák férőhelyével kapcsolatban elmondja, hogy o múlt évihez képest valamelyest enyhült a helyzet. De még k most is nagy gonddal küszködnek. Teljes egészéhen ezt a problémát nem sikerült megoldani. Ezután a Kazinczy utcai sportpályával kapcsolatban j.elmerült problémákról beszél, és arról, hogy miért nem tuom ják megváló si tani. Elmondja tájékoztatásul, hogy kerülőtünk fiataljai által belefektetett kb. 2(0 ezer forintot társadalmi mukká összegét a Főv.Tanács átutalja részünkre és felajánl más területet e célra. ^ , Csatlakoznak a Gyó'gyped. Főiskola felújításához ^ lp mxllxo ^ forinttal, kap a kerület 180 férőhelyes, iskolát: 1+0 mxllxo forintos beruházással, mely utóbbi a következő öteves t ervben realizálódik. Az Egy üzem, egy iskolák akcióról elmondja,hogy az xsnor lék nemcsak társadalmi munkában, hanem - az üzemek reszó— ről jelentős pénztámogatásban részesültek. A ker. Tanács VB legutóbbi ülésén másfél millió forintot szavazott meg a szemléltetőeszközök bővítésére. . Elmondja még, hogy a jelentés nem tartalmazza a Irt tisztségviselői, az apparátus dolgozói támogatását -^szerénységből - , pedig e nélkül a munka nélkül nem számolhattunk volna be ennyi eredményről. Javasolja: a PB ülés részesítse elismerésben a PB tisztségviselőit, az apparátus tagjait áldozatos munkájukért, melyet a centenáriumi f e 1 ad a t okb an v á 11 a 11 ak. Radó elvtárs: A sportpályával kapcsolatban nem ért egyet a t'Sv.-------------Tanács döntésével. Hivatkozik arra, hogy ez a kerület amágyis nagyon zsúfolt, úgyszólván nincs zöloterűret es lehetőség a*fiatalok részére összejövetelre. Lantos elvtársnő: Ugyancsak arról beszél, hogy jó lenihe _megkapni : R55 emlitett sportpályát, miután r negnövekedett eornnor-.rv egy részét itt lehetne lebonyolítani az általános xskolwsoknak. I/.az olvtárs: A tájékoztató jelentéssel egyetért. Megkérdezi, hogy Csongrádi megye kerületünkben mit végzett a kooperaexo séfén Kéri, hogy ha valamilyen létesítmény}: Mnx&pségp'xart avatására, ünnepségre kerül sor, hívjanak mo, oda PB tagot is. Egyetért Radó elvtárs hozzászólásává! /a sportpályára vonatkozóan/. I te _ I• .,K —-§- h -i . ________________________________________—111 I