Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1972-11-24
n n w M- 2 -nép helyesli, a nemzetközi munkásosztály fő vonala helyes, ezt folytatni kell. A Marxizmus - Leninizmus nem előregyártott, a valóságot elemezni kell. Nálunk is érezhető a politikai tulhajtás, közvetlenül a nyugati sajtóból, rémhírek, stb. A legfontosabb kérdések egységes egészet alkotnak, mint a kultur-politlka, s a párt belső élete. A párt fő irányvonala helyes, de Drobléma, hogy a X. kongresszus határozatainak végrehajtása nem következetes. Külpolitikánkat éri a legkevesebb birálat, jól hajtják végre a határozatot. A nemzetközi munkásmozgalomban a Marxizmus - Leninizmus eszméi szerint aktivan vészük részt. Erősödött a kapcsolatunk a szocialista országokkal, közöttük legfőképpen a Szovjetunióval. Helyesen foglaltunk állást a békés egymás mellett élés kérdésében, ami nagy nemzetközi tekintélyt jelent. Vietnam még ma is aktuális téma. Elmondhatjuk, hogy világtörténelmi győzelemnek vagyunk részesei, az USA hatalmas katonai potenciája megtörik a szocialista országok összefogásán. Történelmileg érett a helyzet a tűzszünetre, de a politikai problémák lerendezése még hosszú és bonyolult harc. A közel-keleti eseményekről nagyon sokszor értesülhetünk a naoi sajtóból. Egyiptomból a Szovjetunió visszahívta katonai tanácsadóit. A szovjet néppel közösen mi is táinogatjuk az arab népek antiimperialista harcát. 1 I * Az európai biztonság kérdésében már érettebb a helyzet. Az előkészítő bizottság már összeült, aminek nagy jelentősége van. St .sz.: 1864/1972. I _____ ___ . -i,------------------■-------------- ------— fi'. H I