Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1972-06-07

r n- 8 -Az akcióbizottságok irányítása, feladatokkal való ellátása szinte kizárólag a körzeti pártvezetőségekre hárul. A Hazafias Népfront V. kongresszusának előkészítése megfelelő alapot adott * ahhoz, hogy a lakóterületen szélesebb körű népfront­hálózatot hozzanak létre és bővítsék a rétegpolitikai munkát. A lakóterületen egyre növekvő szerepet töltenek be a vöröskeresz­tes alapszervezetek. Kiemelkedő családvédelmi tevékenységük és az elhagyott beteg, idős emberek gondozásának szervezése. E tevékeny­ségével a szervezet olyan rétegeket aktivizál, akikhez más utón nem jutunk el. A körzeti pártszervezetek ezt felismerték és meg­felelően támogatják is az olcpszcrvezotek munkáját. A lakóterületen KISz-szervczct nem működik. A kerületben lévő üzemi ifjúsági kluboknak pedig nincs kapcsolatuk a lakóterülettel. Az ifjúságpolitikai határozat idevoneakozó feladatainak végre­hajtása helyiség ós egyéb gondok miatt a tervezés stádiumában van. A kerületi Pártbizottság a testületi üléseken kialakított politikai irányvonalát rendszeresen egyezteti a kerületi társadalmi szer­vekkel. A jelentősebb akciókat koordinálja, a végrehajtást folya­matosan ellenőrzi. Ennek ellenére nem érvényesül megfelelően az az elv, hogy a lakóterületet átszövő politikai hálózatokat kerü­leti szintről az illetékes társadalmi szervek működtessék. Ezzel függ össze, hogy a lakóterületen a politikai munka szervezése, irányítása jórészt a körzeti pártszervezeteket terheli. A kerületi Pártbizottság irányító tevékenységét a körzeti párt­­szervezetek megfelelőnek értékelik, de elhangzott néhány kriti­kai észrevétel: kifogásolják, hogy a kerület által küldött elő-* adók kevéssé tájékozottak a körzetek helyi problémáiról# Szóvá tették, hogy az ossztitkári értekezleteken kevés az olyan téma, amely a körzeteket érinti, a - kelleténél "kevesebb gyakorlati tanácsot, olyan eligazítást kapnak, amelynek a területi politikai munkában hasznát vehetnék. Ritkán von alkalom a dialógusra, a nagy politikában felmerült kérdések közös megtárgyalására. Ssz.968. ■L= - =J

Next

/
Thumbnails
Contents