Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1969-05-28
r n — 6 — E véleményekhez azonban szükséges néhány megjegyzést fűzni:*- Divatos dologgá vált emlegetni az információ hiányát, ugyanakkor tapasztalható, hogy az információt néha csak az öncélú jólártesültség forrásának tekintik és a kapott ismeretanyag felhasználása nincs arányban az információk igénylésével,- Egyesek szerint az információnak feltétlenül lépest kell tartania a nyugati hirügynökségek információjára uak gyorsaságával. Ez az igény nem veszi figyelembe! hogy a nyugati hírközlést semmiféle felelősség nem kötelezi.- Az információt csak egyirányúnak tekintik, még pedig . fentről lefelé irányul ^ holott ez két irányú folyamat, A párt vezetőszerepének gyakorlati érvényesülését szolgálja a Politikai Bizottság kádermunkáról szóló határozata. E határozatot eredményesen hajtják végre a vizsgált üzemek, hivatalok, intézmények többségében. Találtunk azonban arra vonatkozó megjegyzést, hogy a hármas követelményből - új kinevezések esetén - gyakran háttérbe szorul a te politikai megbízhatóság. III. A_nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista mozgalom idősze_rü kérdései Az utóbbi években a legtöbb ideológiai kérdést a nemzetközi élet alakulása hozta felszínre. A világ különböző pontjain keletkezett tűzfészkek vagy veszélyes helyzetek sok aggodalmat váltottak ki, de pánikszerű félelmet nem* Ennek oka feltehetően az a tapasztalat, hogy.eddig még minden bonyolult helyzetből találtunk kiutat. A bekes egy— más mellett élés politikájával .kapcsolatban szűk körű, de létező aggály: hogy a békás egymás mellett élés akadályozza a szocializmus világméretű küzdelmét; a világháborútól L_fi — 1j i