Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1967-07-07

r - n szerepet játszott az amerikai imperializmus ós a királyi udvar. Eddigi ismereteink szerint jól összehangolt, a kor­­máíiy, a királyi udvar,az amerikai és a görög tábornoki kar által jóváhagyott tervet dolgoztak ki, amelyet azonban csak akkor kellett volna megvalósítani, ha a választások eredmé­nyei, vagy akár előjelei is arra mutattak volna, hogy ismét a Centrum Unió győz. E tex'V lényege tehát a mérsékeltebb polgári szárny hatalomba való vissza térésének megakadá­lyozása volt. A puccsot végrehajtó csoport azonban nem mert tovább várni, a kidolgozott texvalapján cselekedett, de nem az összes jóváhagyók tudtával, s a siker érdekében semle­­gesitette a hadseregen belül szembenálló erőket, a királyt ós környezetét. A puccsot végrehajtó csoport célja az, hogy végérvényesen gátat vessen a görög haladó erők előretörésének, s hosszú időre megbénítsa tevékenységüket. A diktatúra azt is célul tűzte ki, hogy a végrehajtó hatalom szerepének növelésével biztosítsák a reakciós erők ux’almát a törvényhozó, politi­kai erőkkel szemben. A puccsisták és a mögöttük álló amerikai körök Ciprus te függetlenségét is célba vették. Az a törekvésük, hogy Cipruson lehetőséget biztosítsanak az Amerikai Egyesült Államoknak atomtamaszpont kiépítésére. További tervük, hogy Görögországot - mint a koreai háború idején is - Amerika oldalán bevonják a vietnami szennyes háborúba. A pucosistáknak a baloldali pártok betiltásával, javaik lefoglalásával, kádereik internálásúval ós más terror intéz­kedésekkel egyenlőre sikerült a haladó baloldali erők tevé­kenységét csaknem teljesen megbénítani. I i f o---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------r

Next

/
Thumbnails
Contents