Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1967-07-07

r —mMH|I gyakoroljunk a román pártvezetés álláspontjárat továbbá, hogy kapcsolataink stagnálására vonatkozó véleményünk elmon­dásával előmozdítsuk kétoldalú kapcsolatainkat• Az eszmecserét mindkét fél hasznosnak tartotta. Mindkét részről, őszintén kifejtették álláspontjaikat a megtárgyalt kérdésekben; Egyetértés nyilvánult meg abban, hogy fejlesz­teni kell kétoldalú kapcsolatainkat. A legáltalánosabb nem­zetközi problémákban azonos megítélés mutatkozott, de a konk­rét kérdésekben és a következtetések levonásában nem volt mindig egyetértés. Az egységnek ez a hiánya megmutat kozott a junius 9-i moszkvai megbeszélésen is, te Kedves Elvtársak! Az imperializmus - mint tudjuk - nemosak a nyilt agresszió eszközével harcolt a szocializmus, a haladás ellen, hanem a viszonylagosan demokratikus rendszerek megdöntése és szá­mukra kedvező diktatórikus kormányzatok létrehozása utján is, A közelmúlt évek eseményei mind meggyőzőbben bizonyítják, hogy az imperialisták minden kontinensen, következetesen való­sítják meg ageosziv irányvonalukat. Ez a helyzet indokolttá teszi, hogy mélyebben és sokoldalúbban vizsgáljuk meg a azo­­cialista országok, valamint a kommunista és munkás pártok nemzetközi politikai irányvonalát és taktikáját. Ez a vizs­gálat akkor lőhet eredményes, ha közösen végezzük el és vonjuk le a szükséges következtetéseket. Hangsúlyozva a feladat időszerűségét, nem kevésbé hangsúlyozni kell, hogy a nemzet­közi politikánkat meghatározó alapelveink, fő taktikai irány­vonalunk kiállja a gyakorlat, az élet próbáját. Semmi sem indokolja, hogy ezen alapvetően változtassunk. Szükséges azonban a jelenlegi helyzet követelményeihez jobban igazodva nemzetközi politikánkat és taktikai irány-I U =J — ________________________________________________________________ ——I 1

Next

/
Thumbnails
Contents