Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1967-07-07
r i- 3 -5*/ A kereskedelemnek az 1967 évi értékesítési tevékenysége mellett fel kell készülni megfelelő tartalékok képzésével az 1968-as év indulására. El kell érni, hogy az átmeneti időszakban megfelelő áru kinálat legyen normális arszintsn* Epiiez feltétlenül szükséges, hogy az ipari vállalatok belkereskedelmi kötelezettségeiknek időben és megfelelő minőségben tegyenek eleget. Különösen nagy gondot kell fordítani az élelmiszer ellátás megfelelő színvonalára. 6./ A reform eredményes végrehajtása szempontjából nagy fonbosságu, hogy a bevezetés megelőző felkészülést továbbra is kellő <"\ körültekintéssel, alapossággal végezzük. Ki kell dolgozni a szükséges helyi változásokat és gondoskodniok keli az- azokon a területeken, ahol már a központi utasítások megjelentek - azok folyamatos bevezetéséről. A nagy vállalatok tisztázzák a gyáregységek és a vállalati közponb közötti kapcsolatokat. 7./ Munkaszervezéssel és jobb munkaerőgazdálkodással elő kell segíteni a rendelkezésre álló létszám ésszerű felhasználását. A korábbi évekhez mérten a jövőben nagyobb arányú munkaerő átcsoportosítás várható, amely természeténél fogva fontos politikai kérdés, ezért a munkaerő felesleggel és a munkaerő hiinnyal rendelkező vállalatok öntevékenyen egymással és irányító hatóságaikkal együttműködve biztosítsák a munkaerő szervezett mozgását. A munkaerő átcsoportosítást átgondoltan, kellő előre-látással és messzemenő humanitással, az érderek lehető legjobb figyelembevételével kell megoldani. Segítsék a pártszervezetek az irányitó szerveknél jelenleg folyó, számottevő munkaerő átcsoportosítások lebonyolítását. A felsőbb szervektől az üzemekbe, . intézményekbe kerülők nem "bukott emberek", jj Túlnyomó többség annak idején jó üzemi munkája alapján került a felsőbb szervekhez, Az üzemek egyrészében jól fogadják őket, • de tapasztaltunk elzárkózó magatartást is. Segíteni kell nemcsak az emberséges megoldásban, hanem abban is, hogy jól fogadják őket és rövid idő alatt be tudjanak illeszkedni a helyi kollektívába. Azonban arra is ügyelni kell, hogy tehetséges embereket ne engedjünk leváltani csak azért, hogy gyengébbeknek helyet csináljanak. Foglalkozni kell a nők, továbbá a csők-i 1 l “ ' |