Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1966-04-13
ezzel tudjuk még eredményesebbé tenni a proletárdiktatúrát# Ehhez az szükséges, hogy a politikai agitacionkban is javuljon a munkánk tartalmában;, módszerében. • A decemberi határozat előkészítésében voltak hibák, ezeket^szové is tettük, de voltak demagóg hozzászólások és Kiss Dezső et. is rosszul reagált a kérdésekre, amit nem szó?/éltünk neki megmondani, mert nem segítette a kérdés megértetését, ellenkezőleg A&pártnapi előadók lemondásával kapcsolatban álláspontomat most , is fenntartani, nem személyszerint Éürtné elvtarsnorol van szó# A határozatokért ki kell állni, még ha kezdetben népszerűtlenek is azok, és erről van szó. . Az elvtársak sok tekintetben kiegészítették az anyagot, amit javasolok felvenni és azokkal együtt titkári elé vinni. Névai elvtársnak válaszolva, a pártba való belépés 4 esztendő alatt 1100 párttagot vettünk fel, amely megfelelő ütemükés egészséges felvételnek számítható, Egyedül az értelmiségi arany csökkent 6 /-ról, 4 /-ra. 4-v Dévényi elvtárs: Javasolja az anyag elfogadását a referátummal és a zúrs.zőval azzal, hogy a kiegészítésekkel együtt vigyük azt titkári értekezlet elé. , , „ . Egy konkrét javaslatot hangzott el Székely et. részéről, aki azt javasolta, hogy a PB tartson egy olyan ülést, ahol politikai munkánk fogyatékosságainak okát kutatva vitatkozzunk, beszélgessünk, Javasoljuk ezt elfogadni úgy, hogy a PB hízza meg a Titkárokat egy 2 hónapon belül megtartandó PB ülés létrehozásával# Megállapítja, hogy a PB - 6 ellenében - a javaslatot elfogadta. Más napirend nem lévén az ülést bezárta. Kmft# i ■ • . ; I - . j ’ ’ t ' ■ I I 4/| I ----------------------_J _ ——■ r ~i- 10 -