Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1966-10-01
F “I- 2 -Párttagságunk megnyugtatónak tartja, hogy a Köz\ ponti Bizottság azt a politikai vonalat kívánja követni , amelyet az elmu.lt évtizedben a kétfrontos harcban alakított ki és amit a VIII, Kongresszus határozatai is tükröznek, A beszámolási időszak alatt a fő feladat: gazdasági rendszerünk további erősítése; a dolgozók szocialista tudatának további fejlesztése, a vezetési színvonal javítása; az állami- és társadalmi élet további demokratizálása volt, A párton belül a kétfrontos harc elősegítette a pártszervezetek ideológiai, politikai és szervezeti egy' • * eágónek megszilárditását,A Központi Bizottság Ideológiai Irányelvei- ^ nek megjelenése a gazdasági irányítási rendszer reformjának kidolgozása serkentőleg hatott az ideológiai politikai munkára. Arra törekedtünk, hogy pártszervezeteink erősítsék pártunk tekintélyét, kifejezésre juttassák vezető szerepét és a napi feladatok megoldásában egyre inkább mgefeleljenek a kívánt követelményeknek. Ennek érd©kó“ ben munkálkodott a ker.Pártbizottság és a kerületben működő valamenynyi alapszervezet, E feladatok végrehajtása során számos eredményről, a kerület fe jelölésében lemérhető előrehaladásról, de ugyanakkor a ^ munkában meglévő fogyatékomé ágról számolhatunk be most a kerületi küldött értekezleten, i m I Kerületünk - Budapest területileg legkisebb, de 12o.ooo állandó és mintegy 3o,ooo ideiglenes jelleggel tartózkodó lakossával a Főváros , legsűrűbben lakott kerülete. Kerületünk munkás jellege erősödött az elmúlt 4 esztendő alatt; 108 gazdasági tevékenységet folytató állami vállalat, illetve szövetkezet működik, és ide kapcsolódtak a budapesti ! tömegközlekedési vállalatok, 1 1— —— —- j