Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1965-06-18

radt nemcsak a negnövokodott igényoktői,hanem saját lehetőségeink­től is, A vizsgálat során feltárt hibák a következők: 1/Jelentkezik a túlzott altalánositás, amely főként a politikai feladatok meghatározásában mutatkozik meg..Ennek alapvető oka q konkrét valóság tanulmányozásának hiánya. A PB nem tudta megoldani, hogy a testület minden tagjának konkrét területi tapasztalata legyen; amelynek alapján az elemzés** a következte­tések levonása, tehát hasznosítása megtörtérihot. 2/A PB tagjai a PB munkatervét túlzsúfoltnak tartják. Véleményük szerint túlsók határozatot hoznak a vezető testületek, sok a határozatok előkészítésére fordított idő es energia és kevesebb rá marad 'a folyamatos végrehajtásra, annak .segítésére, ellenőrzé­sére. 3/A demokratikus centralizmus következetes érvényrejuttatásában tó n0n tapasztalható kellő rugalmasság, kezdeményezés,esetenként még mindig csorbát szenved az alapszervezetek önállósága, 4/A határozatok végrehajtása során megnyilvánuló cselekvési egy­ség egyértelműsége .mellett a párt politikai*vonalának megvaló­sítására vonatkozó gyakorlati intézkedések megítélésében fel­merülnek téves — egyes esetekből helytelenül általánosító — nézetek./szövetségi politika,a párt és a munkásosztály vezető­­szerepe, partirányitás stb./ A testület tagjainak állásfogla­lása az ily&n nézetekkel.szemben sok esetben hiányzik, máskor ^ ’ bátortalan, határozatlan. Ennek okai: a konkrét tapasztala­tok egyoldalúsága, illetve hiánya; a testületi üléseken ér­vényesülő demokratikus légkör ellenére is kevés a politikai vita; az elméleti viták nem megfelelő színvonala; a napirendek előadói az ellenvéleményekre gyakran nem reagálnak; az ellen­vélemények kifejtői nem / vagy nem elég széleskörű kifejtéssel/ kapnak választ; esetenként hangjában es tartalmában is kiokta­tó a válasz, •A párttagság folyamatos és állandó erősítése megköveteli a fel—. * merülő nézetekkel szembeni vitát és a határozott állásfoglalást, 5/Az’előbbiekkel van összefüggésben, hogy a kritikai vélemény­nyilvánítás elég szűk körre korlátozódik, túlságosan vigyáznak a testület tagjai egymás érzékenységére. Ezzel kapcsolatban el­hangzott néhány vitatható vélemény: I X .......... te t- - I i _________________________ ^tm r n- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents