Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1965-07-14

r ... n Vannak ezen kivül olyan kérdések, amelyek élesebben merülnek fel 1 a mi kerületünkben, mint másutt. Pl. az üzemi p firt szervez etekben a gazdaságszervező munka és nz ideológiai munka egysége; a nacio­nalizmus az ifjúság körében; az újságírók között a demokrácia és a szocializmus problémája. Ami jellemző még kerületünkben - a sok­rétűséget illetően, - hogy az alapvető politikai kérdésekben meg­lévő egységen belül is bizonyos kérdésekben zavar mutatkozik bizonytalanságból eredően. Pl. az USA vietnámi agressziója során értelmiségi, de sokszor üzemi pártszervezeteknél is felmerült / az a kérdés, hogy ez az agresszió nem e azt jelenti, hogy a békés egymás mellett élés kérdése nem-e irreális? Régi hibáink visszaütnék,-amikor sematikus elveket tanítottunk, - amelyek megoldottnak tekintik a szocializmus építésének minden prob­lémáját - mezőgazd.ság szocialista átszervezésének sikeres befejeze­­: se - ez a közvéleményben úgy realizálódik, hogy ezzel megoldottnak \ tekinthetjük ellátásunkat. Amikor ez nem sikerült, akkor mar problé­mák merülnek fel.'Olyan tényező is kihat, hogy az utóbbi, evekben ösztönöztük az embereket, hogy mondják el véleményüket, - el is mond­ták, - ugyanakkor a mi véleményünket nem mindig mondtuk meg, legalább­is nem eíég érvekkel,, nem elég meggyőzőben. , , Nem szítjuk fel kellőképpen a párttagságot sem, ez összefüggésben van a tájékoztatás állandó, napirenden lévő problémaival;^ egy eb kent ennek a jeleit az elvtársak saját maguk is tapasztalhattak. Másik pedig az a körülmény, hogy maguk a parttagok sem lépnek fel kellő szenvedélyességgel a marxizmus magyarazásara. Ez annál inkább is komoly harci kérdés, mivel bővölnek a kapcsolataink a nyugati orszá­gokkal - turisták, rádió adások, propaganda termékeket sokan olvas­nak, s aki másodiknak tájékoztat, az már óhatatlanul is védekezik. Az írásos anyagban 3 kérdéscsoportot emelt ki a VB, amely a kerület dolgozóinak a tudatformálását alapvetően befolyásolja. Elsősorban hangsúlyozzuk az ideológiai és a gazdasági kérdések néhány vonatko­zását. Tapasztalhattunk Elinalunk is bizonyos torzításokat a partmun­kában. Annyira lekötik a figyelmet a gazdasági kérdések, hogy nem jut idő másra. Nem az a baj, hogy a pártszervezetek sokat^foglalkoznak a gazdasági feladatokkal, hanem elválasztják a gazdasági kérdéseket elválasztják az ideológiai kérdésekkel . _Viszont ^megoIhatatlanok a gazdasági kérdések, ha nem párosulnak ideológiával.'" Fejlődésünk /jelen szakaszában a társadalmi tudat erősödjék az epit o munkánkban, qmi visszahat természetszerűen a társadalmi lét fejlődésére is. Tu­domásul kell venni azt is, hogy az emberek képzésére legnagyobb erőt M.1 fordítani. De még a gazdasági vezetőket is olyan helyzetbe hoz-/ /"'N . ták, hogy inkább, még egy diplomát sajátítanak el, mint a marxista ' Vgy«temet/"15z az egyoldalúság olyan jelensegeket eredmenyez, ^áéz el°> hogy a mi agitációnkban bár foglalkoztunk a béke kérdésevei; a békés egymásmellet! élés politikájával, a nemzetközi munkásmozgalomban^meg­lévő problémákkal, stb, - aminek hatása is volt az eszmeif nevelő munkánkban, de a K.B. december lo-i határozata előtti időszakban nem volt olyan pártnapi cikliis, ahol kifejezetten a gazdasági es az ideolugiai kérdésekkel, ezek problémátiájavai foglalkoztunk volna és próbáltuk a pártnap kereteit is felhasználni a nevel®re. Egyéb­ként a száraznak tüno kerdesekürart is volt érdeklődés, es velemtny nyilvánítás, bár ezek különbözőek voltak* , • A munkásosztály és a párt vezető szerepének a problematikaja. _ , Sokat beszélünk erről, de^szürkül a munkasokkal és a kommunistákká^, való foglalkozás is. Egyéni véleménye az, hogy a gyakorlat hozz a já­ruld ja a tájékoztató munka hiányossága is . Ennek azutan olyan ered­ményei voltak a gyakorlati munkában, hogy a part belső ügyeit is a pártönkivüliekkeí tárgyaltuk meg. Ennek olyan véleménye volt az egyik értelmiségi szervezetnél, - intézménynél, hogy evekig nem erezte hogy ő pártonkivüli# most az eliuult félév alatt érezteti a partszer­­vezet ezt vele. Hozzá kell ehhez tenni, hogy ennél az aiapszervezet­­nél 2 éven keresztül mindössze 3 taggyűlést tartottak, ebben a cik­­, U Tusban pedig mar a rendes időközönként tartották. " — l

Next

/
Thumbnails
Contents