Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1964-06-24
r n-* j x- 8 -Ugyanakkor egyes gazdasági, allami vezetők részéről taoaszta’'ha— te.,. tó a szalmái diploma halmozásra való törekvés, amely a diploma fetisizálása mellett arra is visszavezethető, hpgy rendszerint közvetlen anyagi előnyt / előléptetést / jelent. Ez a tendencia arra is mutat, hogy sok gazdasági szakember a politikai müveit-., ség megszerzése iránt közömbös és társadalmi funkciót nem szívesen vállal. Hl, A függetlenített pártmunkások összetételének, kiválogatásának,utánpótlásának ép képzésének néhány __________________ kérdése. ^- Az apparátus létszáma az elmúlt esztendő során 1 belső,és 7 - külső függetlenített politikai munkatárssal növekedett, A no- h. vekedást a közlekedési pártszervezetek egységesítése és az épitőipar átszervezése során létrehozott nagy vállalati szervezés tette szükségessé,- A létszámbeli nővefedésen kivül is jelentős mozgás történt az apparátusban, mert az utóbbi négy esztendőben az apparátus több, mint egyharmada kicserélődött és 20 %-a négy esztendőnél rövi—debb ideje függetlenített pártmunkás, A változás okait vizsgálva megállapítható, hogy cserék egy része magasabb párt- vagy állami funkcióba helyezés; külföldi' ösztöndíjjal való tanulás) illetve egészségi okok következménye volt, ■* Bizonyos mozgást a káderek hosszabb iskolára küldése is okozott, , - Egy esetben a nem megfelelő munkavégzés, hozzáállás; ~ egy.esetben pedig a családi élet rendezetlensége volt a csere oka. ^ A viszonylag nagyszámú cserélődés többsége tudatos,, tervszerű elhatározás eredménye volt és a végrehajtott személycserék nem ... okoztak fennakadást a munka folyamatában. Bár egyes esetekben érződik a kellő pártmunkás-gyakorlat hiánya, az apparátus munkája lépést tart a követelményekkel) | Xb _ ■ ..fej