Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1964-06-24

r ~i- 6 -A^káderek nevelésének, a hibák megelőzésének, kijavításának nél­külözhetetlen eszköze, a pártszerü birálat alkalmazása, E tekin­­tetben tapasztalható bizonyos bátortalanság, óvatosság, személy­re szóló bírálat hiánya. Ennek a jelenségnek módsult változata, hogy egy-egy .elvtárs munkájának, magatartásának bírálata csak szűk korben hangzik el és ritkán, vagy nem kellő időben vesszük xgepybe az illetékes választott testület, pártszerv nevelő ere­jét. Az elmúlt időszakban olyan eset is előfordult, hogy vezető­testület elé már csak olyankor került, amikor az illetői- funkci­ójából fel kellett menteni* Nem, vagy nem elég rendszeresen és következetesen alkalmazzuk a nevelés helyes módszereként, hogy a vezető káderekről alkotott ^ véleményünket azelőtt a választott szerv előtt ismertessük, amely előtt az illető káder elsősorban felelős a tevékenységéért. Ennek a módszernek tudatos és következetes alkalmazása révén biztosíta­ni tudnánk vezető kádereink nevelését, a helyi és a fentről kapott kritikai észrevételek összhangját és a helyi választott szerv felelősségét is, A kritikai légkör erősödését segítené elő, ha a kér.Pártbizottság rendszeresen tovább alkalmazná azt a nagyon hasznos tapasztala­tokat eredményező módszert, - mint amilyen az 1963* decemberi PB napirend volt a pártbizottság irányitó munkájáról A és időnként egyrészről saját tevékenységét értékelné átfogóan, másrészről az irányításunk alatt álló üzemi, hivatali pártbizottságokat, lég- r-\ xontosabb üzemi és intézményi pártszervezeteket arra ösztönözné) hogy saját tevékenységük értékelését tűzzék napirendre ás azon a kér,P.B* vezetői is ismertessék a P.B* álláspontját a választott szerv és a vezető káderek munkájáról. Pontos eszköze a nevédőmunkának a káderek rendszeres, elemző minősítése# A minősítéseknél - elsősorban gazdasági vezetők ré— szérol, egyre gyakoribb tapasztalat, hogy nem tartalmazzák a mi— 1 nősített személy megítélésének negatív vonásait, csak a pozitív tulajdonságok fejlesztésére való buzdításon keresztül bírálnak, A tervszerű kádermunká előfeltétele a káderek tervszerű, tuda­tos iskoláztatása, Pozitiv jelenség, hogy pártmunkásaink egyre növekvő számban vesznek részt állami oktatásban, szakmai tovább­képzésben, A hatáskörben lévő párt- és gazdasági káderek 41,1 %-a l_ to —|

Next

/
Thumbnails
Contents