Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1964-06-24
r F i- 2 -1./ A kádermunka alapelvei - amelyet a VIII.Kongresszus megerősített ~ változatlanul érvényesek és a szocializmus teljes felépítése érdekében folytatott politika végrehajtását szolgálják. Éppen ezért9 törekedni kell ezeknek az elveknek sokkal következetesebb végrehajtására és érvényesítésére, nemcsak a kér .PB., hanem az irányítása alatt álló választott testületek, pártszervek szintién is, 2./ A kádermunka nem reszortmunka, hanem szerves része a vezetésnek; ezért az egész választott testületnek fe'te ladata, hogy foglalkozzon a kádermunkával, elsősorban '“V a káderek nvelősével. Ennek érdekében a legfontosabb pártszervezeteket a választott testület tagjai között i oly módon kell felosztani, hogy az adott területen a határozatok végrehajtásának helyszíni segítését, ellenőrzését ugyanaz a PB tag végezze el és ezen keresztül a gyakorlatban közvetlenül is juttassa érvényre a PB kádernevelő szerepét. D 3./ A káderek felé támasztott igényeknél és nevelésüknél elsőrendű és alapvető követelmény a marxista-1enini s ta_ felkészültség, a politikai megEyüzndás, elvi szilárdság es kommunista magatartás, szakmai és emberi rátérmettség. ~~------rá\ 4./ A káderek kiválasztásánál, elbírálásánál az irányításuk alatt álló munkaterület tényleges eredményeit, a párt politikájának érvényesítéséért kifejtett tevékenységet kell aPapul__veflei,| mert alapvetően az biztosítja a "párt, a munnásosztály vezető szerepének érvényesülését, ha a káderek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a maguk terüle tján jrvénye si t eni raudják a párt általánosJ?úlitikáját. ~ -------Fejleszteni kell a vezetőkben az uj iránti fogékonyságot, a szervezőkészséget,amelynek lényeges megteremteni a legjobb feltételeket a munka eredményes viteléhez és ellenőrizni az embereket, a feladatok végrehajtását. b r I i . . .____a______«——I