Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1964-06-24

A tuloül visszanyerő berendezést egyenlőre a külkereskedelmi válla­­. lat keresi, de az már sajnos ez évben nem nyer felszerelést. A KB a CSÉV által történt főldkiemelési mennyiség felemelését na­gyon értékelte, azonban kívánatos volna 6oo-9oo.ooo to fold géppel való kiemelése a következő időszakban. Ennek a teljesítését feltét­lenül meg kell beszélnünk. ííyeres et/ néhány országos mutatót ismertetett, amire felhívja az elvtársak figyelmét. A terv az első 5 hónapra 5,9 %-os ütemmel számolt, a tény ezzel szemben 11 %; tehát 5»1 %-os emelkedést értünk el. Ezzel szemben a minőségi mutatók, gazdaságossági mutatók nem jók. A 11 %-os volumen­­növekedéssel szemben 9 %-kal nőtt a kifizetett munkabér. Ez létszám­növekedésből és túlóra felhasználásból keletkezik. A 63-as bázis ked­vezőtlen} ezzel Szembeü .azonban mégis 10 %-kal haladtuk túl az első ^ hónapban. A gazdaságossági mutatóknál is feltétlenül ügyelni \ kell arra, hogy a terveket maradéktalanul teljesítsük és vegyük ele­jét azoknak az intézkedéseknek, amelyek a gazdaságosság, nyereség, rá stb. kedvezőtlen alakulását jelentik. Ha a gazdasági mutatók oldalá­ról nem tudunk előbbre jutni és elmaradt a teljesítés - mondja a Politikai Bizottság - akkor rendkívül súlyos következményekkel járhat fogyasztás oldalán. Akkor nem tudjuk növelni a munkások életszínvo­nalát és reálbérét, hanem a jelenlegi elért színvonalat sem tudjuk tartani. A külkereskedelmi kivitel 13 %-kal növekedett. Ennek növekedésével szemben a behozatal sokszorosan túlnőtt /31 %-kal/. A passzívum to­vább növekedett, - kedvező jelenség, hogy a nyugati tőkés országok oldaláról csökkenőben van a passzívum ós a szocialista relációban nö­vekedett az aktívum. A szocialista országokban történő áruellátást rendkívül mértékben szorgalmaznunk kell. Ha a ME5ET Jelentéseit olvasom, rendkívül szomorú tényt lehet megálla­pítani belőle, hogy az egyik legnagyobb szovexportot gyártó üzemünk - Bp-i Bútorgyár - szinte állandóan megvan említve ugy a szállítás nem teljesítése, mint a minőség tekintetében. Kerületünkben jó néhány építőipari vállalatunk adós a tervteljesités­­ben. A KSZEV - mint a Könnyűipari Minisztérium rezsivállalata közel ^ áll a teljesítéshez ós még a Főv.Szerelőipari V. Alapprobléma - ami nehezíti építőiparunk tervteljesitését a kapacitás kihasználás ala­csony foka és a létszámhiány. A Gazdasági- Műszaki Bizottság megvizs­gálta az országban most induló beruházások számát és jóval lecsökken­tette azokat. 1,3 milliárddal csökkentette az épitőipar programját, ezzel igyekszik a kapacitás és beruházási programban meglévő feszültséget enyhíteni. Ez a csökkentés lényegében csak 590 millió jelent, mert 7oo millió tartalékként volt kezelve, ez még nem volt kiadva, felosztva. Pl. a kerületünkben lévő CSÉV 45 milliós csökkentést kapott; a Villanysze­relőipari V. pedig 12 milliót. Az épitőipar lemaradásának helyzetével függ össze, hogy a GMB 1964-ben t átadásra kerülő lakások számát is 29o©oú csökkentette, ami azt jelen­ti, hogy Budapesten 98o lakással lesz ez évben kevesebb, amely átadás- i ra kerülne. - Ehhez példának elmondja, hogy mig a m.esztendőben 14o lakást kapott kerületünk, /szövetkezetit lóo-at, államit 4o-et,/addig az idén szövetkezetiből kaptunk 62-t, államiból pedig 23-t. A 62 szö­vetkezeti lakásból 31—t üzemeknek és 31—t lakóterületi igénynek a kielégítésére adtuk. Sajnos ennek politikai vetülebe már jelentkezik, melyet a fogadónapokon észleltünk is. _j. r n- 17 -

Next

/
Thumbnails
Contents