Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1964-05-13

Az átszervezések sok kiesést hoztak, ezt is pótolni kellett. Ezért a tankönyveket állítottuk he, előhhre hozva, - ehhez tudni kell, hogy a lemezes munkák gyártása igen eltérő a kézi­szedéstől, mig a lemezes munka.2oo0- Ft,, addig a kézi szedésé 1.2oo,- Ft* 1 főre eső. Fólia borit ásókat hoztak be az iparban, amit a Glóbus Nyomdá­ban gyártottak. Kellett 'olyan intézkedést tenni, hogyha kiadók ne csak a fóliás boritást kérjék, hanem a sokkal olcsóbb lakko­zással is megelégedehetnek* így több kiadóval lekötöttünk lak­koz ás i munkákat. A pártvezetőség a gazdasági vezetőkkel karöltve megtárgyalta valamennyi problémát és lehetőséget* Itt vetődött fel éLoször a munkaverseny és a szocialista brigádok kérdése. Természetesen először le kellett győzni azt a helytelen szemléletet, hogy a nyomdaipar nem alkalmas munkaverseny és szoc.brigádók szerve­zésére. Tehát ez volt az egyik ilyen " uj alapokra való helye­zése " a munkaverseny mozgalomnak* A brigádok és az egyéni versenyzők igen komoly felajánlásokat _ tettek ugy a teljesítésre, mint a minőségre vonatkozóan* Természetesen mindezek ellenére sem nyughatunk meg az elért eredményekben, hiszen a tervteljesités csak 86 %-ot mutat. Ez azt is jelenti, hogy a II#n»é.-ben közel 6oo0ooo.- Ft-t kell behoznunk* /Hogy az 19o3*áv azonos időszakához képest tervtelje­­sit’ésben legyenek*/ Lázár Tamás elvtárs: A K,B, határozatának megjelenése óta ugy érzi, hogy 7 a kerületi Pártbizottság igen intenziven foglalkozott a határo- ( zat végrehajtásával. A Pártbizottság munkája hozzájárult ahhoz, hogy a kerület üzemei, ktsz-ei igy, ahogy teljesítették tervü­ket. Nagyon nem dicsekedhetünk ezzel a teljesítéssel, mert az mert csak 99 %-s a teljesítés összesen, r x Nem azért száll vitába a jelentéssel, hogy közgazdasagi vitat folytassunk, hanem bizonyos /érdésekbén nem ad felvilágosítást vagy éppen helytelen felvilágosítást ad a jelentés. Az l.sz. mellékletben a munkások létszáma lo7 %-ban van tervez­ve, az egyéb dolgozók létszáma is 98% és az összes dolgozói lét­szám is 98 %-os tervezést mutat. Ezt nem érti és ez egyáltalában ^ igy nem lehet igaz* Hogyan alakult a termelékenység - erre Gábor et. azt mondta, hogy az 1 órára eső termelési érték 111 %-kal emelkedett. /2*sz« Melléklet*/ Ezzel szemben a jelentés 3-ih oldalának utolsó előtti’bekezdésében " a 99%-os termelési tervteljesités"- ről irnak* Ha minden munkás az 1 főre eső értékét teljesítette vol­na, akkor a tervhez viszonyitva lo7 % lett volna. Tehát lényegé­ben arról van szó, hogy itt kerületi vonatkozásban minden eset­ben komoly lemaradás mutatkozik a termelékenység vonatkozásában. Ha ehhez hozzászámítjuk a felmerült tul°rákat, akkor^azt jelen­ti ez, hogy az 1 órára eső termelékenység még kedvezőtlenebb. Ezt ki kell hangsúlyoznunk, s ezért nagyon,nagyon komoly tenni­valóink vannak ezen a területen* Kénytelen még azt is kihansu­­■ - lyoznl a lo7 %-os létszámmal szemben a feltüntetett lo9 %-os bérj^nybevételt is. Tehát ez nem egészséges gazdasági fejlődés. Ne vegyék rossznéveh az elvtársak, akik ebben a nagy, szerteágazó munkában részt vettek, mégis mélyebb közgazdasági elemzést pró­báljanak adni, hogy meg tudjuk mondani a titkároknak, igazgatók­nak, hogy itt valami hiba van. Meg kell vizsgálni, hogy hol tör­téntek ezek a hibák, igen súlyos eltorzulások. Lehetne még azt is mondani, hogy ne sommázzuk azt, hogy az Athenaeum a legjobban teljesitó, mert a költségszintje 92 %-os, de az is több, mint a tervezett. L - zj r n- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents