Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1961-06-28
I w 1- 11 % Szinte valamennyi oktatási formán nagy volt az érdeklődés a háború és 'bék*# a békés egymás mellett élés kérdéseiben, és a gyarmati rendszer felszámolásának tárgyalásánál, A Moszkvai Nyilatkozatot tárgy'aló szemináriumokon, ill, konferenciákon több téves és helytelen nézet perült fel. Pl. a titkári tanfolyamon egyeseknek az volt a véleménye, hogy "nem világrendszert, hanem társadalmi rendszert kell vizsgálni, és amig kapitalista rendszer van es az a domináló, addig nem lehet világrendszerről beszelni”. Továbbá, hogy"a békés egymás mellett élés egyet jelent az osztályharcról való lemondással”, hogy' "nem két, hanem három ©© világrendszer van, mert a semleges országok is külön világrendszert alkotnak”. Jellemző volt az is, hogy a. háború és béke kérdését nem az objektív erőviszonyokból kiindulva vizsgálták- Egyesek kétságbevonták, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének politikája revizionista, amit azzal bizonyítottak, hogy ”a gyárak társadalmi tulajdonban vannak, munkáskollektivák irányítanak és ez nem teszi lehetővé az államkapitalista tendenciák érvényesülését % i Bar általában sikerült a szocialista ha.zafiság és pr ölet árnem*zetkoziság eszméjét tovább mélyíteni, az anyagok tárgyalása során, ^ mégis elvetve ugyan, de találkoztunk nacionalista, soviniszta nézetekkel. Pl, "nincs különbség a trianoni és párizsi békeszerződés kozott”, vagy ”a Szovjetunió az országhatárk kialakításánál Romániának kedvezett”, továbbá "Magyarország a népi demokráciák éléskamrája”, „ A téves és ételen nézeteket a viták során tisztázták, legtöbbesetben maguk a hallgatók reagáltak és foglaltak helyesen állást a felmerült kérdésekben. A fentemlített kérdések egyben figyelmeztetnek bennünket arra, hogy propaganda és agitációs munkánkban ezekre visszatérjünk, I /• • l_ _i