Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1960-06-29

Az elvtársak, gazdasági vezetőink megértették a politikát és azt realizálták a saját területükön. Pl. vizsgáltuk a szocialista mun kaversony helyzetét, a felajánlásokat, eredményeket és bizony ta­lálkoztunk azzal, hogy az elvtársak helyesen átültetve a saját területükre, megértették a Párt szavát, akár a termelékenység, a minőség, termelési mutatók, stb. terén. Szepes elvtárs felvetette, hogy a pártmunkásokat szélesebb kör­ben plüssz propagandista munkára is be kell vonni. Ebben a vitá­ban Csicsai elvt arssál ért egyet. Az a véleménye, hogy a prop. munka az egész embert kivan. Jellemző mindaz, amit Csicsai et.el­mondott. A ]D árt szervezetek még nem ismerték fel ennek a munkának a fontosságát. Ilyen Doór elvtárs problémája is, aki az alapszer­vezeti vezetőség tagja, egy nagy vállalat főkönyvelője, a kér. Gazd.Biz. tagja, propagandista, tehát agyon van tér elve munkával Az alapszervezeti vezetőségek bőven beleesnek ebbe a hibába. Az a feladatunk, hogy olyan vonatkozásban erősítsük a pártszervezete­ket, hogy a prop.-ta munkára alkalmas elvtársaknak tegyék lehető­vé, ho? ezt a munkát teljes egészében el tudják végezni 'éspedig -X jól. Erre eddig kevésbé ügyeltünk, ami azután fokozódott az alap­szervezetekben. Ha erre sújt fektetünk, akkor eredményt fogunk elérni, mert a prop.-tán nagyon sok múlik. Úgy érzi, külön határozatokra nincs szükség, ezek feladatok, irányelvek, amik fontosak és végre kell őket hajtani. Nagy elvtárs: /:Az Időszerű szakcsoport vezető :/ A jelentés nem fog­lalkozik részletesen a szakcsoportok problémáival. Valójában a helyzet nem olyan rózsás, mint amit a jelentés mutat. Lényegében ha megoldottuk a feladatokat és jobban, mint az elmúlt esztendők­ben, mégis, sok hiányzik még. Nem tudjuk megvalósítani, hogy az ev-közben folyamatosan végezzünk' ellenőrzést és világos képet kapjunk arról, hogy a Párt legfőbb politikájának megértése"hogyan néz ki. .ki ilyen aggályok, milyen nézetek vannak. Néhány dolgot "is­mernek a brigadmunka tartalmából. A szakcsoportok létszáma viszonylag kevés volt. Ez az egyik alap­vető hibajá az ellenőrzésnek, hőst az év végén elején mar meglesz te a tematika, az egyes csoportokhoz 2-3 elvtársat /prop.-ta csop.-/ fogunk beosztani és ez állal tervszerűbben fognak dolgozni, vala­mint az ellenőrzés„problémája is részben meg fog oldódni. Javasolja a PB felé, hogy az elvtársak amennyiben idejük és lehe­tőségük engedi, kapcsolódjanak be a prop.munkába, nem „„ért egyet azzal, hogy ez külön leterhelést jelentene. Az el­len orze;-be kapcsolódjanak be mind többen és mind aktívabban. Ez még különösebb „felkészültséget sem jelent. Jobb képet nyújtunk az oktatásról es év közben is tudjuk, majd az oktatást jobban sesri­­teni. Probléma az az időszerű kérdéseiméi, hogy külön szakcsopor­tot nem szabad létrehozni, csak azon belül az elvtársak 2-3 cso­portba fogva a magasabb képzettségű elvtársakkal egyes témákat at ionnak változtatni, vagy-azt más oldalról fogják megvilágítani. Az eloadasos propaganda kiterjesztését és színvonalának emelését feltétlenül meg kell oldani, ami nagyon hasznos oktatási forma. csszeJ. ezt úgy kellene megszervezni, hogy több üzem szervezzen közösen eloadasos sorozatokat, a PB jóváhagyásával. Lehet az pol.gazdaságtan, idoszerükérdések, egy 8-1 o előadásból tevődne bevonniWagy°n S°k partonkivíllit lehetne ezen keresztül oktatásba á } nP- A ' —riJ r n- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents