Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1960-06-29

Azt mondottam ugyanis, hogy nera annyira. az „ülések számai, mint az inkább fontos, hogy néhány olyan napirendről is szeretnénk tudni, amiket fel is soroltam. A másik amit felvetettem, as„volt, hogy azért set jő, hogy ritkán jövünk össze, mert„igy. kevesboe vagyunk tájékozva. Azon lehet vitatkozni, hogy a tájékozt&tasokra„milyen módszer eLet találjunk ki, de tiltakozom az e3._i.en, Rí ogy amit el mon­dottam, arra az elvtársak azt mondják, hogy felelőtlenül tettem. Kérem a P.B.-t szerezzen érvényt annak, ho? ilyen kijelentések a jövőben a P.B. üléseken ne hangozhassnnak el. Csanádi elvtárs: Kicsit úgy érzem, hogy túl érzékelj tik a vita ene részét. Itt ven pl. Badó et. mostani hozzászólása 'is, különösen az utóbbi kettő, ami egyáltalában nem volt helyes• lem volt a baj, hogy felvetette al-B ülések számát, vagy, hogy ritkán jövünk „össze, ha­nem az a baj, hogy ezekből azt vonja le, hogy a PB munkája esek_ szerint formális, integy az Apparátust az."a teszi. Ilyent egy PB tag nem mondhat, amit fokoz még több felszólalásával, tehat ez még felelő lenebb volt Badó elvtárstól. ^Parányi elvtárs: Badó et. nem kérhet olyat a PB-tól, hogy szerezzen érvényt a felszólalásnak, annak, hogy ilyen kijelentések ne hangozhassanak el. Péner et. állásfoglalása volt véleményem ; zérint ebben a leg­helyesebb. Nem mondta”azt Radó et. kerek-perec, hogy a PB ülései „ formálisak, de mondta azt, hogy formálissá válhat. A felszólalásá­ban. volt egy olyan hang, - arait bár határozottan nem mondott „-, hogy az máris formálisnak értendő. Ami Lukács et. felszólalását illeti, az a véleményem, hogy Lukács ezt. nagyon élesen válaszolt, szinte visszavágóit. Bár igaza van, mert szükségtelena PB ülések sűrítése, 'amire úgyis kellő idő kell, hogy fel. készül jenek az elv- . társak. Egyetértek azonban azzal, hogy a VB tájékoztassa a PB-t az elmúlt időszakairól. Helytelenítem, hogy Badó et. ilyent kér a PB üléstől, hiszen a Parlamentben is, - példának hozom csak fel - egy-egy képviselő interpellálhat, a; i Hasonló itt is. j kártioriné elvtársnő: Kern értek egyet Radó elvtárssal, hiszen nem lehet a„ te Pártbizottság munkáját értekezletekben lekötni. A Végrehajtó Bi­zottság üléseire készítendő anyagokba a PB tagokat bevonják, amik­ről értesülve vagyunk, mindenkire sor kerül. Lehet kollektiven be­lefolyni egy-egy munkák , azokhoz javaslatot fűzni.„ Ezután felveti, hogy kevés feladatot kap Jeney elvtárstól a patro­­názs muqkát i 1 íetően. Igaz elvtárs: Tanulságot le lehet vonni mindenből, de állástforlalni nem le­het abban, hogy valaki mit jelenthet ki. Vigyázni kell arra, hogy i a vezetőtestület hatása, ne csökkenjen. Jó lett volna, ha az „elv­­társak azt is elmondották volna, hogy mi az a veszély, ami jelent­kezik. Érdemes azonban azon gondolkodni, amit Badó et. felvetett, éspedig-; a kollektív vezetésen. Elég nehéz as, hogy a megfelelő tájékozta­tást biztosítsa a P;B-nak* Azt kellene megoldani maguknak, mint PB tagoknak, hogy elsősorban a „Pol.Biz, és a„K»B. határozatokat „ 1 tanulmányozzák, amik a Titkárságon rendelkezésünkre állnak. A mási) hogy a P.B* politikai meghatározás alapján dolgozik, addtt munka-, terv alapján. Attól tartok, hogy mi ezzel nem igen élünk, egy-két felsőbb határozatot egyrészt munkánk közben ismerünk meg, „de nem tanulmányozzuk a fontosabb határozatokat, araik azért volnának „fon­tosak, hogy a kollektív határozathoz.alban is egyöntetű vélemény­nyel lehessünk. Minden kollektív vezetésnek, a gyakorlati realizá­lásában való részvétel a döntő. Ez kijött az oktatás kérdésénél is hogy nem igen vesszük ki aktivan részünket a munkából. Megérni, hogy bizonyos időt szánnánk erre. Mi a VB tagja meg vayyun/k/Mvva © I c U t I —--------­­­­­— — . I ^rnmmrnammm- 12 -

Next

/
Thumbnails
Contents