Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1958-01-08
r ... n mozgalom nagyon komoly ellentámadásba vaj komoly sikereket ért el, felfelé megy a válság után. Nem az a tipikus, hogy a revizionista nézetek jelentkeznek elsősorban ezekben a periódusokban. De nem jelenti, hogy ugyanakkor egyes gócokon nem jegecesednek ki. Az a nézetem, hogy lassan lassan vissza kerülnek az októberi előtti állásokba. Ez az, amit nate gyón komolyan tudatosítani kell az alapszervezeti tagság fejében is. Jönnek még nehezebb periódusok is. Elkényelme; ednek az emberek, és akkor nehezebb lesz felvenni a harcot. A jelentéshek is elemzőbbnek kellett volna lennie ezen a téren. A párt-egységnek több összetevője van. Ennek van világnézeti problémája de ideológiai egységet is értünk alatta. Ez a kiinduló pont. Ebből a szempontból sem állunk mi minden tekintetben jól. Hiba, hogy a jelentés összekeveri a nacionalizmust, a sovinizmust a revizionizmussal. Nacionalizmus, sovinizmus, antiszemitizmus burzsoá nézetek, mig a revizionizmus a szocializmus álarcában fellépő belső tevékenysége a burzsoáziának. A harc formája is azt igényli, hogy elsősorban le kell vetni a szocialista álarcot a revizi/íonista nézetekről. Külön-külön kell vizsgálat tárgyává tenni a dolgok’at. Ezekből a burzsoá nézetekből kifolyólag igyekeztek elveiket szocialista mezbe feltüntetni. Ideológiai gyökér természetesen egy. Szele a nézetek megnyilvánulnak az ut értékelésével kapcsolatban is és abban, hogy hogyan értékelik a párt jelenle i politikáját. A revizionista nézetek eszmei vonalon is hatnak. Ismerek egy^elvtárjsat, ki revizionista, és aki november 7~én megtar - tott egy előadást anélkül, hogy egy szóval is megemlítette volna a Szovjetuniót, a nemzetközi munkásmozgalmat. Ezeknek a nézeteknek a felkutatására nagyon komoly, szisztematikus munkát kell végezni elsősorban a képzett elvtársakhak. A revizionisták fejlesztik a liberális, opportunista nézeteket is. Ifjúsági Könyvkiadónál van egy szerkesztő, aki egy cikkében a 6 éves gyerekeket, akik a szovjet tankokra gyűjtópalaclcokat dobtak, hősöknek mondja. Az ottani elvtársak védik, hogy ott szem előtt van. Röviden szeretnék arról szólni, hogy miért nem megy ideológiai sikon a harc ellenük? Sok elvtársból hiányzik az ideológiai bátorság, hogy ezekben a nézetekben kiálljón és vitatkozzon. Személyi, kényes kérdésekben igyekszik népszerű álláspontot elfoglalni. Ide tartozik az is, hogy nem lehet a rév. néze/tek ellen szektáns pozícióból sem harcolni. Ha nem vitatkozunk, sokat nem tudunk előre menni.A hozzászólásokban erről nem esett szó. Ha valaki nem ért egyet pld. a pártonkivüliek pozícióba állításával, bár mennyire rendes ember, bomlisztja a párt egységét, Egyik kerületben voltam kint és ott a munkásőrségbe olyan emberek vannak, akik anarchista nézeteket vallanak. Régi vezetéssel kapcsolatba; ezt nyíltan fel kell vetni a 1 ártbizottság előtt, mert jó részük vissza fog jönni Magyarországra, Bizonyára tapasztaltak olyan dolgokat, hogy a régi vezetők mentegetése. Támadják a XX. kongresszus vonalát, vagy a zárt ülés határozatát okolják az októberi eseményekért. Ahelyett, hogy megfordítanák, és úgy vetnék fel a kérdést,hogy mi lett volna akkor, ha a Szovjetunió nem vetette volna fel ezeket a kérdéseket, Vég®ő fokon: anak ellenére, hogy a ravizionizmus elleni harcot tekintjük a fő harci területnek, ugyanakkor a szektáns, nézetek elleni harc is fontos kérdés a párt előtt. ' Péner elvtárs: a partegység alapja az eszmei-politikai egység kell, legyen, melynek érdekében eszmei-ideológiai harcot kell vívni és ez sokkal nehezebb, mint az adminisztratív harc. De az elhangzott hozzászólások arra mutatnak, hogy ez az adminisztratív harc sem könnyű. A pártbizottságnak már eddig i is rendkívül sok idejét vette igénybe az adminisztratív intézkedések. Véleményem szerint ha konkrét határozatoknál energikusabb volna az adminisztativ végrehajtás, több eredményt tudnánk elérni. A párttagság jelentékeny része passzív. A pártegység igy nehezebben jön Ln-------------------------tej