Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1958-11-26

r n- 2 -tudiuk Ugyanakkor igényesebb lehelne a nyugati könyvek kiadását illetően. Semmi szükség nincs olyan könyvek kiadására, mint Moravia: Római lány vagy Sabatier: Bulvár c. regénye, Könyvtárainkban nagy az érdeklődés^ és kereslet dn, ^£3usági kalan­dos, romantikus regények iránt. Jelenlegi könyvkiadásunk az ilyan igény még mindig nem elégíti ki. Üzemeinkben - kevés kivételtől eltekintve - mindenütt van könyv - tár.Több vállalatnál, ahol a munkások elszórtan, vidéken dóig'°tnalc , elviszik a könyvet a munkahelyekre. De az IJSsfcti kiadásunk baj van.Legtöbb helyen .a legfrissebb könyvek 2 évvel ezelőtti kiadásúaK, tehát az ellenforradalom óta kiadottakhoz nem jutnak hozzá-a dolgozok, a könyvek kiolvasottak. Több helyen központosítottak a kor^vellatast - ami helyes intézkedés volt - de ez a kozpontositás ross^l működik, ^mert egyrészt nem tud uj könyveket adni, másrészt körülményés a sere• Éppen e zért: 1,/ Feltétlen szükséges az Üzemi könyvtárak felfrissítése. 2./ A pártszervezetek ellenőrizzék, hogy az erre szánt össze­get helyesen és felhasználják-e* Pl. a Patyolatnál évi lo.ooo Ft, áll rendelkezésre a kön^tár fejlesztésére, de ebből csak 4ooo Ft.jut könyvek vásárlására, a_tobbi 6.000 a könyvtáros tiszteletdija. A másik probléma az, hogy a könyvtárosok 4ó»észe vagy politikai­lag, vagy szakmailag gyenge. De olyan is számos akadj aki nem megfelelő egyik szempontból sem.Nem ismerik többen a könyvek zömét és nem .ls tudnak az olvasóknak ajánlani. Szükséges lenne, ha szakszervezet qqendezne a részükre könyvtárosi tanfolyamot. Az üzemi öntevékeny kulturmunka az eilenforradalom után na^on nehezen kezdett lábraállni. Jelenleg is az üzemek iminite?y 5° '^bai9 folyik valamilyen kultűrtevékenyseg. Vannak szép kezdemenyezé^ek io. Pl, a Vörös Hajnal KTSZ-ben a nappal dolgozó csizmadia szakmunkasok hetenként összejönnek zenét tanulni, A Szivárvány Ktásnek. jól énekkara van. Sajnos, rendszeres kulturmunka csoportok, színjátszó csoportok leginkább csak alkalom^z ki£ánni­össze. Az öntevékeny kulturcsöpörtök Svából valót ha°”v maga után. Műsorukat sok esetben a Vidám Színpad műsorából átvett szamokból állítják össze. Sok helyes Hóti Károly darabjait tanulják be. melyeknek mondanivalója, nevelohatasa nincs. loaz.hOoy hiány van rövid, egyfelvonásos, öntevékeny csoportok altal előadható darabo" terén - Íróinknak, könyvkiadásunknak ezt pótolni kell " ezeknél jobb darabok is találhatok. Semmi szükség sincs arra, hogy rosszul vagy kevésbé rosszul si­u 2------------

Next

/
Thumbnails
Contents