Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1958-06-25

r . n * . .nem nyújt semmit, kivéve az üdülési, ezt is igen kevés esetben. Elmon­dották c. dolgozók, hogy öltözőjük már hosszabb ideje rossz es a szek-^ szervezet, amelynek elsősorban kötelessége lett volna, nem tesz semmiu • bben a kérdésben. A szákszervezeti tagdijat mintegy adónak tá-rtj Ak." Mechanikai í ab óratórium jelentéséből: Bű a szakszer vesse*. tevékenysége jobban érzékelhető, mint a párté, síivel a. tagdíj oeozüa­­seken keresztül nagyobb tömegekkel érintkezik közvetlenül és az anyagi juttatások, a szociális kérdések :cl való foglalkozás készteti a .őűgo- 2ókat a kapcsol t szorosabbá tételére, de politikai tartalma ennek a kap csolatn :k ni ne;;.11 /te A' brigádok j-elentései tehát mind azt műt \t jak-szánunkr a, hogy a szokszsr- Tczetek egyált alán semmi, vagy igen kevés politikai neve lőnünkát végez­nek , így áll azokban az üzemekben is, rhol a pártszervezetek beh toan foglalkoznak a szakszervezet munkájával. A szakszervezeti politikai mun­ka gyengeségének egyik jelé az is, hogy a vize .ált üozemekben sehol nem sikerült komoly, a munkások jelentős'ré-zót magába fogl'ló murit .ver­senyt szervezni, ill. a szocialista munkavereenyt folyam -tosaa biztosi­t ani, A vizsgált lo üzem mindegyikében működik KISZ. szervezet, A fiatalok tO-clését, politikai irányítását azonban nem képesek átfogni. A KISZ.^ célkitűzései közül mindenekelőtt a KISZ-haz tartozó fiatalok szór k;.zá­­sánüc biztosítását tartják elsősorban szeme löt é. ©mellett egynéhány alapsze rvezetben foglal.lr.ozn:k a fiatalok term-l^si k~-.. o-s. ivü, KI^Z. brigádok-szervezésével, stb. Nagyon kevés az a politikai n;vclomuri.: ., amit a KISZ. saját tagjainak politikai nevelésére nyújt ©s a KISZ-ui kívüli fiatalokkal való foglalkozásra szinte, nem jut CB*. Jellemző erre, hogy a Bposti Tejért váll.-nál dolgozó fiatalok követelik a KISZ. szervezet munkájának megjavítását és a velük való xogl .l-uOZ...^t /KISZ cn kívüli fiatalok./. Offsot nyomda jelentéséből: "A KISZ. szervezet ez év március áb an ala­kúié meg-az üzemben. Azonban eddig nőm sokat tett. Az üzemben dolgozo még nem KISZ. tagok elmondották, azért nem lépnek be a KISZ-bc, mert • / » L M *_J

Next

/
Thumbnails
Contents