Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1958-06-25

r ... n szervezeteket odahelyezett munkásokkal kell megerősíteni. A hatá­rozatok végrehajtását ellenőrizni kell. Péner elvt.: A jelentést főleg abból a szempontból lehetne bírálni, hogy minden lényeges kérdésre kitórt-e. Lehet vitat­kozni azon, hogy a jelentés milyen szinben tünteti fel a helyzetet, de osak akkor, ha úgy ismeri^a területet, mint a vizsgálatban részt­­vevők.Azzal egyetért, hogy helyesebb lett volna előbb a munkásosz­tály helyzetét magyarázni és ebből következtetni politikai magatartására. Figyelembe kell venni, hogy a gazdasági léte gyor­sabban változik a munkásoknak, mint ^társadalmi tudata és nem mond­hatjuk, hogy az eredmények nyomán már meg kellett volna változnia tudatuknak is. Mi a feladat, hogy tudatuk gyorsabban kövesse a vál­tozást? A vizsgálatban résztvevő elvtársak bizonyára részletes tájékozta­tást kaptak arról, hogy milyen kérdésekre szorítkozzanak. Úgy gon­dolja azonban, hogy ezek nern lettek elvileg tisztázva. Abból követ­keztet erre, hogy külön részben tárgyalja a párt ós a munkásosztály viszonyát és külön a munkásosztály gazdasági helyzetét, a munkás­­osztály vezetőszerepét. Helyesen veti fel, hogy a munkásosztály vezetőszerepénfck biztosítását nem lehet a származásból következ­tetni. Ez a jelentés leghiányosabb része, mert leszűkül arra, hogy vezető funkcióban hány $ a munkás. A munkásosztály és párt viszo­­nvát ós a munkásosztály vezetőszerepét nem lehet külön választani.-Alapvető kérdés, hogy az adott helyen a párt politikája milyen mér­tékben érvényesül, milyen a kapcsolata a pártnak a dolgozókkal. Ha problémák vannak, annak oka lehet a pártszervezet gyengesége - első sorban itt kell keresni, - vagy a helyzet adottságaiig, mint a Furógépgyárban. A munkásosztály vezetőszerepe szempontjából az is érdekelné, hogy milyen a viszonyuk a saját osztályukhoz a vezetők­nek. Ez hiányzik. Mit jelent a munkásosztálwezetőszerepe, - miben kellene ennek megnyilvánulnia. Pl. kialakult-e ott a munkához való uj viszony, - a társadalmi tulajdonhoz való helyes viszony. Vagy világnézeti kérdésekben; milyen a viszonyuk a különböző vallási kérdésekhez. Más kérdés; milyen a viszonyuk a takarékossághoz, ujitó mozgalomhoz, sztahanov-mozgalomhoz. Mert ha ezekhez jó a viszony, akkor érvényesül a munkásosztály vezet$szerepe. Felmerül te olyan kérdés is, hogy milyen a nők helyzete bérezés, szociális el­látottság, munkakörülmények szempontjából. A munkásosztály kultu­rális helyzetét illetően nagyon aggasztó, amit a jelentés felvet. Pl. a mozilátogatók-66$-a dolgozóknak -nyugati filmeket reklamál. Szerintük a szocialista drszágok filmjei nem jók. Aggasztó jelen­­*égnek tartja. 45^-ban színházlátogatók a megkérdezettek, - de kiváncsi lenne hányán nézté* meg az Optimista tragédiát és hányán 4 Osárdáskirálynőt. A szakszervezetek tevékenységét feltétlen meg kell vizsgálni, miután nagy feladatuk van a kulturális műveltség melésében. Helyesnek találná összevetni a jelenlegi helyzetet a múlttal, hogy lássuk, milyen messze vagyunk még a céltól, amit el akarunk érni. -Javaslatot nem tudna tenni, de véleménye szerint fel kellene hivni i a szakszervezetek és a SZOT. figyelmét ezekre a jelenségekre. A központi kulturális szervek nem tudnak lejutni az üzemekbe, a prob­lémát kerületi szinten kellene megoldani. Ami az általános művelt­séget illeti, el tudja képzelni, hogy a kér. Pedagógus Biz. fel­adatokat Kapna ezen a téren. Dór elvt.: Egyik résztvevője volt a munkának. Azt az elvet igyekez­tek megvalósítani, hogy minden szópitgetés nélkül tárják _ j i ._________ E__

Next

/
Thumbnails
Contents