Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/2)

1957-03-08

r i- 4 - ' hogy a szakszervezeti bizottság elnöke bent volt a munkástanácsba, de kijelentették, hogy nem tartják meg­bízhatónak. A szakszervezeti bizottság elnöke nem mer belépni a pártba, többször beszélt vele, azt mondja, hogy nem látja tisztán a helyzetet, a kormány nem kö­vetkezetes. De két párttagot sikerült már delegálni a szakszervezetbe. Elmondja továbbá az elvtársnő, hogy áz igazgatójuk egy becsületes elvtárs, aki a Rajk-ügyből kifolyólag egy évet sínylődött. Beválasztották a munkástanácsba. Igen rendesen viselkedett az ellenforradalom alatt. A munkástanács fasiszta többsége azt javasolta, hogy te­gyék el a vállalattól, mert nincs rá szükség. Nem értett egyet azzal régen, amikor a VII. kerület arra szorította őket, hogy minél több párttagot vegye­nek fel. Ez okozta ezt a nagy lazaságot. Ma jól néz­zük meg, hogy kit veszünk fel a pártba. A csomagok kiadásáról is beszélt Barinkai elvtárs. El- ^ mondja, hogy ő mindig jelen van, vigyáz arra, hogy a csomagokat kik kapják. A MŰK—kai kapcsolatosan elmondja, hogy megmagyarázták a dolgozóknak, hogy itt miért nem lehet meg egyszer ellenforradalom. Ma már nem állhat he árulás. Földeák-kai kapcsolatosan elmondja, hogy náluk vezető, oszlopa a vállalatnak, de vissza él vele, azt hiszi, hogy neki mindent lehet csinálni. Azt az álláspontot foglalta el vele szemben, hogy nem tárgyal vele. Most úgy néz ki, hogy rettenetesen fél tőlem - mondja az elvtársnő. Páni elvtárs: Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a legutóbbi Oi I.B. tájékoztatón Barinkai elvtárs azt mondta, hogy most már van olyan erőnk, hogy a vállalatoknál a há­rom vezető állás kérdésében a párt bele tud szólni. Ezekbe az állásokba nem mindenütt olyan emberek van­nak, akikre építeni lehet. Biztos abban, hogy a kerü­let részéről ismerik ezt a kérdést. Egyes felsőbb szerveknél abba a tévhitbe vannak, hogy ezekbe a po­zíciókba mindenütt megfelelő emberek vannak. Ezzel kapcsolatosan Páni elvtárs elmondja, a továb­biakban, hogy a főkönyvelőjük egy tájékoztatón volt a minisztériumban, ahol közölték vele, hogy egy kere­tet tartsanak fenn a munkaügy részére. Javasolt is egy olyan személyt erre, aki Horthy-ék idejében ren­­• dőrszázados volt. Azt akarja munkaügyisnek. Ha mi újra káder kérdésekkel akarunk foglalkozni, időszerű lenne, mivel a felsőbb'szervek tudják, hogy van a vállalatoknál pártszervezet, igy a pártszervezet előre-tudjon ezekről a dolgokról és ezekre a helyekre becsületes elvtársak kerüljenek, ne pedig horthysta rendőrszázados. U _J

Next

/
Thumbnails
Contents