Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
fogyatékosságait. Az intenziv gazdasági fejlődést elősegítő folyamatok nem bontakoztak ki kellő gyorsasággal. A gazdálkodó egységek alapvetően teljesitik a VI. ötéves tervben kitűzött feladataikat. Az ipari termelés kerületünkben 33 százalékkal emelkedett, dé 1982 óta tulajdonképpen stagnál. Egyes vállalatok mérsékeltebb növekedést irányoztak elő, de például a Kemikál - a lakásépitósi programmal összhangban - 80 százalékkal bővitette árukibocsátását. Kiemelt feladat volt hozzájárulni a népgazdaság egyensúlyának javitásához, mindenekelőtt az exportnak az import növekedését meghaladó bővítésével, a termékek versenyképességének növelésével. Ezt elsősorban helyi forrásokból kellett megvalósítaniuk vállalatainknak, s most elmondhatjuk, hogy gazdálkodó egységeink kiemelkedő eredményt értek el. Az ipari termelés növekedésénél gyorsabb ütemben nőtt az export. Ez annál inkább jelentős eredmény, mert a kerületi gazdálkodó egységek átlagosan 25 százalékos exporthányaddal termelnek. Meghatározó jelentőségű a BUDAVOX, a Vetőmag, a Mechanikai Laboratórium Vállalat, az Erdei Termék Vállalat, a Fővárosi • ' ! Ruhaipari Vállalat, az Elektronika Szövetkezet ezirányu munkája. Ezeknél a gazdálkodó egységeknél az export aránya az átlagnál magasabb ás a növekedése is gyorsabb, mint a belföldi szállításoké. Megfelelő figyelem irányult a szocialista s különösképpen a szovjet export mennyiségi és minőségi javitására egyaránt. Kedvező, hogy csaknem kétszeresére nőtt a tőkés export. Ez az eredmény feszültségek és ellentmondások közepette született meg. A jelenlegi árrendszer esetenként nem működött zavartalanul,az exportra adott U l (pb) I- 10 - — i *— J