Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
- lo3 -kiegészítést és az összefoglalót. Amennyiben az előbbiekkel egyetértenek, kérem szavazzanak.- szavazása jelenlévő küldöttek egyhangúlag elfogadták. Kedves Elvtársak! Tisztelt Pártértekezlet ! A kongresszusi irányelvek V. fejezetével kapcsolatban elhangzottak módositó észrevételek. Ezek szerint tennék javaslatot az uj szövegezésre: 1. A IV. bekezdés igy hangzana; A művelődéspolitika nagy kérdéskörén belül a tömegkommunikációs eszközök /televízió, rádió, sajtó/ egyes műsorait, produkcióit problematikusnak tartjuk. "Szinte nem akadt olyan párttaggyülés, amely -főként a televizió, de kisebb mértékben a rádió és egyes folyóiratok tevékenységét is - ne kifogásolta volna a szocialista eszméinktől idegen, olykor azokkal ellentétes filmek, közlemények, írások megjelenését." Amennyiben egyetértenek javaslatommal, kérem, hogy küldöttigazolványukkal szavazzanak. 1 Köszönöm. Kinek van ellenvéleménye? Ki tartózkodott? Megállapította, hogy a pártértekezlet a javaslatot egyhangúlag elfogadta. j( _________________ÍOh____________________ j | ■ ír— *■■■■■^1