Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1980-02-23

r « n 23®. / Csontos Istvánné elvtársnő, ÁPISZ Az Írásos -beszámolóval a kongresszusi irányelvek állas­foglalásával a szóbeli kiegészítéssel egyetértek, a kül­döttértekezletnek elfogadásra javaslom. Néhány gondolattal a nőpolitikái feladatok végrehajtásról kívánok szólni. A pártszervek és szervezetek nőpolitikái munkája a hatá­rozat megszületése óta érezhetően fejlődött. A határozat ma is él. Az eltelt évek során sikerült annak követel­ményeit mind szélesebb körben megértetni,tudatosítani. Főképpen azt, hogy a megvalósulása csak a napi teve-^ kenység során, a következetesség biztosításával letetseges. Ahogyan a beszámoló is tartalmazza, a kerület összes dolgo­zóinak 46 %-a nő. A k ereskedelemben ennél jelentősebb a számuk 76 %-ot képviselnek. Az ÁPISZ kiskereskedelmi vállalatnál, ahol 15 éve dolgozom, még ennél is nagyobb a nők aránya 86 %. Ezért sz ÁPISZ vállalatnál főleg nagyfontossagu a nők gazdasági, szociális helyzetével való folyamatos fog-^ lalkozás. Általában az jellemző a kereskedelmies vendég­látóipari vállalatokra, hogy kiterjedt Úthálózattal rendelkeznek és a területi szétaprózottságuk igen nagy. A kereskedelmi munkát csúcsidőszakok jellemzik es a nyitva tartási idők is különbözőek. A kereskedelmi pártszervezeteknek a területi szétapro­­zodottság és a különböző nyitvatartási idő sokkal nagyobb energiát igényel a politikai nevelőmunka végzésében. í U r -ró-------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents