Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1980-02-23
r n 17./ Dr.Forgáos József a Póterfy Sándor utcai Kórház főorvosa és küldötte. — ■ Tisztelt Pártórtekezlet1 Tisztelt Elnökség! Engedjék meg, hogy a VII.kerületi egészségügyi dolgozók tiszteletteljes üdvözletét adjam át távirati stílusban. Kedves Elvtársak! Az elmúlt 5 év során pártunk legmagasabb szintű vezetőség*, a Kormány és az Országgyűlés behatóan foglalkozott az egészségüggyel. Az utóbbi évben kiadott dokumentációk világosan mutatják, hogy az említett fórumok pontosan ismerik az eredményeket és hibákat, a hivatástudatot és a magatartásbeli torzulásokat. Különösen jóleső érzés volt, hogy Kádár János elvtárs a Csepeli Pártértekezleten elismerő szavakkal illette az egészségügyi dolgozók szakmai munkáját. Nem kisebb lelkesedést váltott ki az az Ígéret, hogy a meglévő gazdasági bajaink ellenére az egészségügy számíthat gazdasági és pénfcügyi segítségre. Aa egészségügy a kongresszusi irányelvekben is helyet kapott. Bizakodó megelégedéssel tölt el, mert régebben voltak olyan kongresszusi irányelvek, amelyek az egészségügyet meg sem említették, A beszámoló megfelelő terjedelemben és formában foglalkozik a VII. kerület egészségügyi ellátásával. Kiemeli a felnőtt ós gyermek körzeti orvosi munkát, mint alapellátást. Tudniillik a körzeti orvosok munkája tulajdonképpen a gyógyítás és gpndozás alapja ós minden egyéb orvosi tevékenység erre épül, innen indul ki és ide tér 1 vissza. Kedves Elvtársak! A beszámoló is említi, hogy a VII. kerület lakossága fokozatosan elöregedik. A 60 éven felüliek aránya nálunk 28,2 szemben a fővárosi 20,3 %-os átlaggal. Az idős embereknek átlagon felüli megbetegedése fokozott megterhelést jelent járóbeteg ellátásunk orvosai számára és szinte megoldhatatlan nehézséget a kórl -----------------------------------------------f f-----------------------------------------------------------------------------------------------—jj-