Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1980-02-23
r . i A diákok szünidei munkájára gazdaságilag és pedagógiailag is szükség van. Ősszel tapasztaljuk, hogy sokat tanultak a munka során. Sok jót es bizony néha nem a legjobbakat is. Pedig a gyerekek még tele vannak ambícióval, a fizikai munka tiszteletével. Mindannyiunk politikai kötelessége ennek a szemléletnek az ápolása. Még egy problémáról szeretnék beszélni: a pályaválasztást segitő tevékenységről, a p ályairányit ásról. Régóta elfogadott álláspont, hogy nem szabad a gyermekeket kizárólag értelmi képességei, intellektuális adottságai alapján megitélni, tehetségének, vagy tehetségtelennek minősiteni. Iskolánk felfogása szerint egy-egy területen mindenkinek vannak az átlagosnál jobb adottságai, képességei. Ezek megisme-^ rése szempontjából is rendkivül fontos a minden oldalú fejlesztés, nem beszelve annak társadalmi hasznosságáról, hiszen az iskola nemcsak a mának és a közvetlen holnapnak nevel. Minden tanulót ugy kell kiengednünk az életbe, hogy a társadalmi és egyéni szükségletek alapján bármilyen irányban képes legyen a további fejlődésre. Ugyanakkor ismerje reálisan képességeit, hajlamait, tudjon olyan életpályát választani, amelyen jó esélyei vannak arra, hogy következő iskolái, első munkahelye, - mindannyiunk segítségével boldogul. Csak közösen tudjuk megtanítani a fiatalokat arra, hogy szívesen és jól végezzék a társadalom ezernyi feladata közül a magukét. Segítségüket valamennyi pedagógustársam nevében köszönöm. i Kedves Elvtársak! Bár a szocializmus építésében megtett ut egyik fontos állomásához érkezünk a jövő hónapban, ezt az utat nem kell lezárnunk, nem kell újat kezdenünk, hanem folytatnunk kell azt. Ugyanabban a folyamatban értékeljük a mar elvégzett munkát, amelyben körvonalazódnak számunkra következő feladataink. Szamomra nagyon jó érzést jelent az a tudat, hogy egész népünk együtt Ízlelgeti ezeket a feladatokat, együtt ismerkedik velük, együtt alakítja terveinket. A VII. kerületi pártbizottság beszámolójában is ezt a folyamatot érzem. Véleményem szerint a beszámoló és a szóbeli kiegészítés átfogó áttekintést , nyújt a kerület helyzetéről, további munkánkhoz megfelelő kiindulópontot fog nyújtani. Jó volt olvasni a kongresszusi irányelvek vitájáról kiadott kerületi állásfoglalásban a saját pártalapszervezetünk észrevételeit, javaslatait. Az előterjesztéseket a küldöttértekezletnek elfogadásra javaslom. L . t é — ._j