Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1975-02-07 - 1975-02-08
r~ n haladva, az egyéni érdeket előtérbe helyezni, csak tisztességtelen utón lehetséges. Ez ellen nekünk fel kell lépnünk, elsősorban a dolgozókkal való rendszeres foglalkozással. Legyen több figyelmeztetés, de a végére tegyük a törvényt. Sokszor kevés a nevelőtevékenység, vannak időszakok, amikor előtérbe kerül az egoizmus, az oktalan szerzési vágy, a harácsolás, a bűncselekmények elkövetése. Persze ne ugy gondoljuk el, hogy ezt máról-holnapra meg lehet szüntetni. Itt a neve lesnek van nagy fontossága, ki kell zárni az "egyes elvtársat" és"vannak elvtársak"-at. Vannak olyan emberek, akik reggeltől estig a munkahelyükön kommunistához illően dolgoznak es munkaidő után átkerülnek az egoizmus csábkörébe. Ezeknek az embereknek a szemléletén kell változtatni. Egy kommunistának mindenkor kommunistának kell lennie. Ezt a nézetet szilárdan kell követknie mindig és minden területen. Még annyit, hogy a XI.Kongresszusra nagyon sokan komolyan felkészülnek, de lesznek olyanok is, akik a negatív dolgokat keresik és ha nem találnak, akkor kitalálnak, népünk tudatát zavarják. Az önadminisztrálók elterjesztik, hogy vege az alkotómunka szabadságának, elosztják a funkciókat. Tudomásul kell vennünk, hogy két tábor van s amig ez a két világrendszer párhuzamosan fennáll, ha folyik a lélektelen hadvisdles, ha időnként a kormány módszerei változnak is, de a munka továbbfolyik. Elvt áüüScik- • Néhány gondolatot engedjenek meg a VII.kerülettel kapcsolatban. Amikor eredményekről beszélünk, nem lehet kiszakítani az összeredményből a VII.kerületet sem. Pártunk egysége*.;*, munkája abban rejlik, hogy céltudatos irányítás mellett, egységesen épitjük a szocializmust, végezzük a szocialista epitőmunkát. így van ez a kerületben is. Szeretném hozzáfűzni, hogy a kerületnek van erős pártbizottsága, párt-vegrehajto, bizottsága, amely eredményesen irányította es iranyitja a munkát. A pártszervezetekben jelentős számban dolgoznak azok a kommunisták, akik már eddig is bebizonyították, hogy aktiv véddÍmezői, agitátorai pártunk politikájának. Bár nem ipari kerületről van szó, mégis az itt dolgozó munkások szama n I— ------------------------------------------ró J • ■ _ __________________________________— J