Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1975-02-07 - 1975-02-08

r n Meg van a lehetőség, hogy az 1975* évet is eredményesen zárjuk, egy esztendő áll rendelkezésre az ötéves terv ki­dolgozására, beleértve az eletszinvonal politikát is, meg sok probléma jelentkezik. Amit a párt kimondott, tartja. Itt nagyon sok területen javitani kell munkánkat, mert bi­zonyos árintézkedeseket kellett tenni. Nekünk a termelés­ben a belföldi árakkal kell dolgozni. Szeretném felvetni, hogy Lenin 192o-ban a 2o-as évek elején az I.népgazdasági terveknél hangsúlyozta, a népgazdaság fejlesztési terve nem gazdálkodási, hanem politikai kérdés. Pártunk énnek érdekében dolgozott. Figyelemmel foglalkozik az ötéves terveink kidolgozásával, megvalósitásával is, készül kö­vetkező 5 éves tervünkre. Egy-két dolog, melyek 5 éves terveink legfontosabb bizto­sítékai. Egyik az, hogy a népgazdaság szocialista gazdaság, amely szilárd alapokon nyugszik, a másik, hogy munkásosztá­lyunk, népünk ném csak óhajtja, hanem tevőlegesen, cselek­vőén épiti a szocializmust. A gazdasági épitőmunkánkkal kap­csolatban elmondhatjuk: még van a lehetőség, feltétel, hogy megfelelő munkával az 1975. évet jól zárjuk. Ugyanigy lehet beszélni a kulturális épités területén a közművelődés terü­letén, a hírközlésnél, a közlekedesnel, ami igen jelentős es igen nagy. Itt nyugodt sziwél mondhatjuk: nagyot léptünk élőre. i Elvtársak! Az élet színvonalról most nem akarok beszélni, nincs minden megoldva, amit mondott a pártunk X.Kongresszusában. Hogy mi­lyen az általános mérleg, itt arról nem szükséges teljes részletességben szólni. A mérlegnél megmondhatjuk, belpoli­tikánk jó. A belpolitikánkra amikor azt mondjuk jó, nem a rendőri tevékenységet értjük, ez csak kis része annak. Nem azért, mert a kerületben "nagy a rend". Nyugodt szivvel je­lentem, hogy a kerület helyzete ilyen vonatkozásban semmi­vel sem rosszabb, mint más kerületé. És ha van is probléma, nem mindig a kerületben lakok un. átmenő forgalom. A dolgo­zó nép tisztességes, becsületes munkájával, keresetéből élő L . —--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents