Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1975-02-07 - 1975-02-08

r n Az arányukban növekvő értelmi fejlődési rendellenességű gyermekek nevelését, oktatását a Kisegítő Iskola végzi. A pedagógusok magas színvonalú munkáját bizonyítja, hogy a Gyógy­pedagógiai Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájaként működik. A kerületi Dolgozók Általános Iskolája a felnőtt és túlkoros tanulók munka melletti képzésének eredményes kísérleteivel már országos hírnevet szerzett. Az idei tanévben tovább bővítették tevékenységi formáikat. Szocialista szerződést kötöttek a Budapesti Közlekedési Vállalattal, és a szakmai tanfolyamokhoz kap­csolódva biztosítják az általános iskolát nem végzettek számára a tanulmányok befejezésének lehetőségét. Kerületünkben két gimnázium, a Madách Imre Gimnázium és a Szerb-Horválh Gimnázium működik. Eredményes munkájukat tanúsítja, hogy a továbbtanulók aránya a budapesti gimná­ziumok között elismert helyen van. Mindkét intézményben a nevelőtestület biztosítja a tanulók egész napos foglalkoztatását, a változatos kulturális és sporttevékenységet is. Ennek köszönhető, hogy a fiatalok műveltségi színvonala, társadalmi, közéleti aktivitása magas. A felvételeknél a középiskolák vezetői tudatosan törekednek arra, hogy a fizikai dolgozó szülők tehetséges gyer­mekeit beiskolázzák. Gondot jelent, hogy viszonylag alacsony a gimnáziumba jelentkező munkás­gyermekek aránya. Pl. a Madách Gimnáziumba 1974/75-ös tanévre jelentkezetteknek 24%-a, a felvetteknek 31 %-a. A korábbi években ez az arány néhány százalékkal magasabb volt. A két szakközépiskola és az öt szakmunkásképző intézet az elmúlt évben állami irányítás szempontjából a Fővárosi Tanács hatáskörébe került. A II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgaz­dasági Szakközépiskola a nagy jelentőségű korszerűsítése segítségével magas színvonalon készíti fel a tanárjelölteket hivatásukra. Ezért a testület és az iskola vezetése elismerést érdemel, t A szakmunkásképző intézetekben alapvető feladat az oktató-nevelő munka tartalmi, tárgyi és személyi feltételeinek javítása. Ez azért különösen fontos, mert az oktatási reform számos új, a korábbinál nehezebb feladat végrehajtását követeli, s ugyanakkor az általános iskolákból kö­zepes vagy gyenge tanulmányi eredményű hallgatók kérik felvételüket, akiknek szakmaválasz­tása sem mindig átgondolt. Dicséretes, hogy az intézményekben dolgozó nevelők szakmai, poli­tikai felkészültsége, pedagógiai kulturáltsága az elmúlt években nőtt, többségük megszerezte az új szakmunkásképzési törvény által előírt iskolai végzettséget. A tárgyi feltételek javítására másfél millió forintot kapott az öt intézmény, így sor kerülhetett a géppark felújítására és a tanműhelyek fejlesztésére. Változatlanul probléma, hogy a tanítás kétműszakos és a termelésbe kihelyezett tanulók egy részének eredményes foglalkoztatása nem megoldott. Az Állatorvostudományi Egyetem az oktatási reform után szintén nagy feladatokat kapott. Megoldásukat nagyban segítette a folytatódó több mint 160 millió forintos rekonstrukciós épít­kezés. Elkészült a 320 személyes korszerű diákotthon, valamint négy tanügyi épület. Az állat­orvosképzés tanterve alkalmazkodott a gyakorlat követelményéhez, csökkentették az elméleti és növelték a gyakorlati órák számát. Az oktatási tematika módosításakor nagy gondot fordítot­tak arra, hogy új állatorvosok a nagyüzemi állattenyésztésen belül, az iparszerüen termelő, sza­kosított állattartó telepek bonyolult állategészségügyi feladatait is maradéktalanul elsajátíthassák. Ennek az új, főleg betegségmegelőző feladatnak a jobb ellátása céljából megszervezték a szak­­állatorvos-képzést. Az elmúlt négy év alatt közel kétszáz szakállatorvosi diplomát adtak ki es további kétszázötven állatorvost iskoláztak be speciális képzésre. Az oktatás mellett jelentős szerepet vállalt az egyetem az állategészségügyi és állatorvosi jellegű kutatásokból. Az elmúlt négy esztendőben is több új tudományos eredménnyel segítették a korszerű állattartasi technoló­giák állategészségügyi feltételeinek kialakítását. Új oltóanyagoknak az előállításával es gyakorlati alkalmazásával pedig számos járványos állatbetegség tömeges pusztítását tettek megelozhelove. Tudományos eredményeiknek köszönhető, hogy az egyetem nemcsak a hazai állatorvosi vonat­kozású kutatások irányítója, hanem a KGST-országok néhány állategészségügy, kutatasanak is koordinMora. Tanárképző Főiskolával szemben támasztott társadalmi és közoktatás­politikai igények az utóbbi két évben a képzés tartalmi korszerűsítését és a hallgatói létszám jelentős növelését tették szükségessé. Ez a növekedés a nappali tagozaton 40%-os, a levelezőn pedig 100%-os. A kétszakos képzés bevezetése a jobb felkészítést segítette elő. Továbbá a tarsa-17

Next

/
Thumbnails
Contents